Viszontagságok és változtatások tömkelege után készült el Eli Roth vérgőzös, explicit, fanservice-t maximumra pörgető adaptációja a 2010-es évek ikonikus videójátéksorozatából. Csakhogy a mozikba nem ez, hanem egy PG-13-as, utóforgatásokkal kilúgozott, végtelenül lelketlen vágat került, mely annak rendje és módja szerint állt földbe.
Persze Eli Roth-t sem érdemes felmenteni annak ellenére, hogy a végtermék valószínűleg közel sem azt a játékokból ismert Pandórát tükrözi, amit az amerikai rendező eredetileg megálmodott.
Adott volt az egyik leghálásabb anyag a brutalitásáról, fekete humoráról és unikális világáról ismert Borderlands képében,
mely az utóbbi másfél évtizedben az egyik legnépszerűbb FPS-sorozattá nőtte ki magát. A projekthez csatlakozott a játék világában elmerülő Cate Blanchett mellett Kevin Hart és Jamie Lee Curtis is, sikerült összegrundolni 100 milliót, de a játékokat jegyző Gearbox és a 2K is beállt a produkció mögé. Az első gomolyfelhők akkor kezdtek el gyülekezni, amikor Roth verzióját a stúdió felülbírálta, így az akkor éppen a Hullaadáson dolgozó rendező helyett Tim Miller ugrott be az utóforgatásra, hogy PG-13 kompatibilissé varázsolják az egyébként a leszakadó végtagokból ömlő vérpatakokkal átitatott kegyetlen világot.
Kicsit olyan ez, mintha a Deadpool & Rozsomák vágásának egy pontján (ironikus, hogy az első részt pont a piszkos munkát elvégző Tim Miller jegyzi) a Marvel fejesei kidobatták volna az összes altesti poént, a nyílt erőszakot leváltották volna dagályos egysorosokra és lábujjhegyen egyensúlyozó, fantáziátlan akciójelenetekre. Vagy mintha a God of Warból próbálnánk tizenkét évesek számára értelmezhető verziót csinálni.
A Borderlands már megjelenése előtt elbukott,
a nézők elé vetett első változat nyesedékeit pedig pillanatok alatt cincálták szét mind a rajongók, mind a nyári hőségben némi blockbuster-frissességre vágyó közönség.
Azonban nem csak ezen múlott: már a forgatókönyv sem volt túl acélos, mely leginkább a különböző játékok válogatott elemeinek egybegyúrására tett sikertelen kísérletet. A kétes hírű Atlas szupervállalat fejese (Edgar Ramírez) az impresszív bérgyilkos-rezümével rendelkező Lilithet (Cate Blanchett) bízza meg azzal, hogy visszahozza lányát (Ariana Greenblatt) Pandóráról. Szülőföldjére visszatérve
Lilith számára világossá válik, hogy a helyzet sokkal komplexebb, mint az általa a mindennapokban űzött rutinmelók.
A Roland (Kevin Hart) és Krieg (Florian Munteanu) által elrabolt Tiny Tinát Atlas magánhadserege is üldözi, ám a lánynak esze ágában sincs visszatérni apjához. Célja sokkal inkább az, hogy megszerezze az ősi civilizáció technológiáját tároló széfek kulcsait még a zsarnok Atlas előtt, aki a mágikus kapu mögé zárt javakat a világ önkényes birtoklására használná fel.
A Borderlands innentől egy könnyen kiszámítható, látszat-fordulatokat durrogtató lineáris vonalon halad az elkerülhetetlen, negédes happy end felé, melynek felszínessége a sokadik jól irányzott gyomros a 120 perc alatt leamortizált néző testén.
Imitálja, mintsem használja a játék karaktereit
– talán egyetlen pozitív elemként említhető Claptrap sokszor fárasztó, ám kétségtelenül autentikus szerepe –, de azokból is csak párat talál fontosnak (nincs Handsome Jack vagy Mordecai), rekonstruálja Pandóra díszletét, ám azt képtelen feltölteni bárminemű tartalommal. Az A-kategóriás költségvetéshez mérten nagy hangsúlyt fektet az akciószekvenciákra és a posztapokaliptikus látványra, azonban azok egy tisztességes B-film silányabb jeleneteivel vetekednek.
Sokakban keltett csalfa reményeket az is, hogy 2020-ban Eli Roth-t bízták meg a projekt kivitelezésével, ám a Hullaadás tudatában a kíváncsi várakozást gyorsan felválthatta a kínzó kétely. Egyszer már láthattuk, ahogy egy ígéretesnek tűnő áltrailer ötletből mit hozott ki – főleg a Borderlands kapcsán is felmerülő brutalitás és kreativitás frontján –, arra azonban kevéssé voltunk felkészülve, hogy
a végtelen lehetőségek tárházát magában hordozó Borderlandset lagymatag, lelketlen mesévé degradálja.
Az, hogy a Lionsgate Pandórát pólyába csomagolta, persze nem Roth sara, ám az itthon X besorolást kapó Hullaadás középszerűségét és fantáziátlanságát látva közel sem biztos, hogy az eredeti vágat sokkal többet adott volna egy újabb tucatblockbusternél.
Az viszont kétségtelen, hogy a Borderlands végső verziójánál majdnem bármi jobb lett volna: még ha kivesszük a képből az adaptáció forrását (ami már csak azért is nehéz, mert mostanában egyre több videójáték kap egyre jobb minőségű produkciókat, lásd: Fallout, Arcane stb.), a végeredmény „minőségére” akkor sem találni épkézláb magyarázatot. Tiny Tina hivatalból hiperaktív, labilis, nagyképű és irritatív, melyből az adaptációban leginkább az utóbbi maradt meg bárminemű árnyaltság nélkül, Krieg mintha ott sem lenne, míg Kevin Hartnak egy-két langyos poénon túl egy hősies, ám tét nélküli tett jutott.
Cate Blanchett ugyan mindent bevet, és talán az ő karakterében nyomokban érzékelhető némi fejlődés,
de ez is inkább a színészi kvalitás, mintsem az átgondolatlan, feszültséget nyomokban sem tartalmazó történet számlájára írható.
A Borderlandsre tekintve újra megelevenedik a sötét videójátékadaptációs korszak:
nem sikerült megérteni és megidézni Pandóra szellemét sem a forma, sem a tartalom szintjén,
az utólagos belenyúlásokkal pedig totális érdektelenségbe taszították a nagy reményekkel induló, grandiózus projektet. Nincsenek féktelen, kendőzetlen akciók, ütős egysorosok, szatirikus hangnem, groteszk humor vagy – ami még a történetnél is fontosabb – felfedezendő, vizualitásban, motívumokban és utalásokban gazdag világ. És az a munícióval ellátott, lebilincselő káosz is hiányzik, melytől a Gearbox dobása üdítő színfolt volt az egy kaptafára készülő shooterek palettáján. A próbálkozás inkább egy jelentéktelen, bugos NPC-re hajaz, aki miatt újra kell indítani a játékot a továbbhaladás érdekében: zavaró tényező, ami elvonja a figyelmet az adaptáció kínálta felszabadító élménytől.
Roth előzetesen arra kérte a nézőket, hogy „kapcsolják ki az agyukat”, míg a Take-Two fejese ugyan látta a lesújtó kritikákat, de inkább megvárná a hús-vér közönség reakcióját. A verdikt befutott, és legalább olyan kíméletlen, mint Pandóra pszichopatái:
a Borderlands adaptációként és sci-fi akcióként sem működik, de nem elég trash ahhoz sem, hogy guilty pleasure-ként emlékezzünk rá.
Egysíkú, ötlettelen iparosmunka, amit pont attól fosztottak meg a forgatás után, ami a képernyőkön naggyá tette: az azt éltető lelkétől.
Borderlands, 2024. Rendezte: Eli Roth. Írta: Eli Roth, Joe Abercrombie. Szereplők: Cate Blanchett, Kevin Hart, Edgar Ramírez, Jamie Lee Curtis, Ariana Greenblatt, Florian Munteanu, Jack Black. Forgalmazza: Prorom Entertainment Kft.
A Borderlands a Magyar Filmadatbázison.
