Versterápiás csoportot indít Bóta Tímea pszichológus, a Nő a tükörben blog szerzője szeptembertől azok számára, akik szívesen foglalkoznak versekkel önmaguk…
Bővebben
Versterápiás csoportot indít Bóta Tímea pszichológus, a Nő a tükörben blog szerzője szeptembertől azok számára, akik szívesen foglalkoznak versekkel önmaguk…
Bővebben
Végső búcsút vettek a július 14-én elhunyt magyar írótól, Esterházy Pétertől. A gyászmisét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tartotta kedden a…
Bővebben
Személyesen és interneten keresztül is lehetőség van a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében hozzájárulni a beteg gyermekek lelki gyógyulásához; azoknak,…
Bővebben
A József Attila Kör (JAK) ismét meghirdette műfordító táborát a magyar irodalom fordítói számára. A tábor célja a kortárs magyar…
Bővebben
Életének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János József Attila-díjas költő, író és szerkesztő.
Bővebben
Meseepizódot vár az Alapítványi és Magánóvodák Egyesülete a pályázatra jelentkezőktől, hogy aztán kiválaszthassák, ki legyen a még idén megjelenő, óvodáskorú…
Bővebben
Nem mindennapi tér tárulna elénk, ha belépnénk Buenos Aires-ben az egykori színházba; az épületből könyvesboltot alakítottak, így igazán hangulatos helyen…
Bővebben
Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel a család és a Magvető Kiadó. Az író július 14-én, a délutáni órákban…
Bővebben
Hónapokkal ezelőtt indult a vita arról, hogy a könyvek terméknek vagy szolgáltatásnak tekinthetők-e, és híre ment, hogy egy súlyos adótörvényi…
Bővebben
A harmadik osztályos Hilde Lysiak már egy komoly bűntény helyszínén is dolgozott riporterként, most pedig négy könyvről szóló szerződést kötött…
Bővebben
A József Attila Kör (JAK) idén is meghirdeti tagjai számára a Solitude-pályázatot Stuttgartba, az Akademie Schloss Solitude kastélyába. A három…
Bővebben
A magyar fejlesztésű BOOKR Kids egy telefonra és tabletre is letölthető alkalmazás, amely digitális mesekönyvekből épül fel, és már a több…
Bővebben
Meghirdették a 100 szóban Budapest elnevezésű pályázatot, amelyre a fővároshoz fűződő rövid történeket várnak; idén először Prágában, Pozsonyban és Varsóban…
Bővebben
A Művésztér és a Debrecen Bike Maffia Fald a sorokat néven közös projektet indított, amelynek keretében könyveket ajánlanak élelmiszerekért cserébe, melyből aztán…
Bővebben
Közösség, közérzet, közélet hívószavak köré szervezi a Hermaion Irodalmi Társaság a VIII. Véneki Alkotótábort. Műhelymunka, kerekasztal-beszélgetések, előadások és kötetlen beszélgetések…
Bővebben
Átalakul a Líra Kiadói Csoport idén júliustól; a már meglévő hét kiadói márka mellé egy újat is létrehoznak Szépmíves Könyvek…
Bővebben
A 25 éves évfordulóját ünneplő Írók Boltja munkatársai a hagyományokhoz hűen a Könyvhét vasárnapján adták át irodalmi díjaikat. Szabó Imola…
Bővebben
Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg, s célja, hogy tehetséges íróknak…
Bővebben
A Jégvágó és a Jákob botja című regények álnevet használó, titokzatos szerzője, Centauri felfedte magát a júniusi Margó Irodalmi Fesztiválon…
Bővebben
A világ egyik legmagasabb összegű elismerését, a 100 ezer euróval (31 millió forint) járó nemzetközi irodalmi díjat, az International Dublin…
Bővebben