Rendhagyó évhez rendhagyó lista dukál: a legjobbnak tartott dalok helyett azokat a kedvenceinket gyűjtöttük össze, amelyek a legtöbbet ragadták meg 2020 őrületéből.
+1. Platon Karataev – Ex Nihilo
Az év legjobb nyitószámával ütném fel a 2020-as mixtape-emet, szerintem senkinek nem fog meglepetést okozni, hogy ez az összeállítás nem a jó hangulatú, önfeledt bulislágerektől lesz hangos. Nagyon szeretem a mantraszerű számokat, idén Fiona Apple is szállított egy remek repetícióra épülő dalt, de még jobban hatott rám a semmiből semmi nem lesz mantrája, talán mert rögtön ezzel indul a Platon Karataev egzisztenciális nekifeszülése az ürességnek. Fázós dal szinte robotszerűen érzelemmentes kórussal, amely valahogy mégis megnyugvást tud adni – nem vagyunk egyedül a szorongásainkkal. (Huszár András)
10. Little Simz – you should call mum
Idén új műfaj született, tavasz óta sorra jelennek meg karanténlemezek olyan sztároktól is, mint Taylor Swift, Charli XCX vagy Péterfy Bori. A bezártság lélekölő monotóniáját Little Simz lényegretörően és érzékletesen mutatja be: nemcsak az állandó rohanásból és mókuskerékből való kényszerű kiszakadást jeleníti meg, hanem azt is, hogy milyen hamar átrendeződik az életünk az újfajta unalmakba és újfajta szorongásokba. „Hányszor dőlhetek le szundizni? Hány dalt írhatok meg?” – vívódik a brit rapper a felszabadult idő hasznos eltöltésének igénye és az entrópia között, ami egy egész világ számára univerzális tapasztalattá vált idén. (Huszár András)
9. Bankrupt – Vírus, Klíma, Meteor, Zombik
A Bankrupt zenekar idei nagylemeze, a Trollok öltönyben egy punkos pimaszsággal keretezett korkép, amelyben ugyanúgy helyet kapnak a hétköznapi semmiségek, mint az utóbbi évek össztársadalmi jelenségei, divathullámai, vagy épp hazai és világpolitikai események 2020 káoszával bezárólag. A dal címe magáért beszél, az idei év pszichózisának csúcsra futásakor úgy kellett ez a dal, mint egy falat kenyér. A „Tesco kifosztva / De ne gondolj rosszra / Ez még nem Moszkva / Elmúlt a tél / Utálom Brüsszelt / A buszon letüsszent / Tedd már a kezed / Az arcod elé” sorok húzása pedig garantáltan a fülünkben cseng majd a veszélyhelyzet elmúlta után is. (Drávucz Zsolt)
8. Son Lux – Last Light
A kísérleti elektronikus formáció idén útnak indított Tomorrows című lemezfolyamának első darabjáról származó dal sötét, klausztrofób, egyben letaglózóan szép. A zaklatott lüktetésű Last Light végig a letisztult formuláknál marad, amikkel vegytiszta kivonatot hoz az idei kilátástalanság legmélyebb szakaszaiból, miközben az album központi szerzeményeként is áll. Ha valaki megkérdezné, melyik volt idén a legmegrázóbb zenei élményem, biztonsággal állítanám, hogy ez. (Drávucz Zsolt)
7. Car Seat Headrest – Martin
A dal az amerikai indie rock zenekar májusban megjelent Making a Door Less Open című lemezének előfutára volt, nagyjából a hazai karanténidőszak kezdetével egybeesően. Habár az album erősen közepes lett, a Martin kellemes felüdülést hozott az egysíkúvá váló hétköznapokba, visszatekintve pedig az elfuserált tavasz hírnökeként állt elő. Ebben a darabban a mélabús szöveg ellenére van valami megfoghatatlanul pozitív, idillikus hangulat, sodrása pedig minden hallgatással tompít egy kicsit a bezártság magányán. (Drávucz Zsolt)
6. Péterfy Bori & Love Band – Ki tartja az égboltot föléd?
A hirtelen jött apokaliptikus hétköznapok hangulatát magyar fronton az elsők között megéneklő Péterfy Bori Ki tartja az égboltot föléd? című dalával teljesítette be a Szikra egzisztenciális krízishullámzását. A Szabó Benedekkel közösen szerzett szöveg a lassan emelkedő és bonyolódó zenével párosítva az egyik legjobb magyar karanténdallá állt össze, a refrén vészjósló gitárjátéka pedig az első hallgatás óta kísérti az ébren töltött óráimat. (Drávucz Zsolt)
5. Run The Jewels – Ooh La La
2020-hoz nemcsak a koronavírus tartozik hozzá, hanem a világszerte fellángoló tiltakozások, tüntetések is az elnyomással, a zsarnoksággal, a cinikus, embertelen, romlott hatalmi erőkkel szemben. A tehetetlen düh és a kiábrándulás kiváló kísérőzenéje az RTJ súlyosan karcoló, a kapitalizmus ellen fegyverbe hívó, gyújtó hangú dala, amely útban az Index szétzúzását követő nyári fővárosi tüntetésre is ellensúlyozni tudta az „úgysem fog változni semmi” bénító érzését. Miközben a menet útvonala felé gyalogolva szólt a dal a fülesemben, pontosan éreztem, milyen végtelenül klisés ez az egész, de a klisék nem véletlenül klisék, és hát mit csináljak, ha veszettül működik, ahogy Killer Mike így üti fel az első verzéjét: „First of all, fuck the fuckin’ law, we is fuckin’ raw / Steak tartare, oysters on the half-shell, sushi bar.” (Huszár András)
4. A Place To Bury Strangers – I Walk Away
A New York-i noise-shoegaze-postpunk vonalon mozgó A Place To Bury Strangers idén Rare Meat című B-side válogatását jelentette meg digitálisan, miután a tervezett új lemez felvételeit félbeszakította a járvány, és a zenekar két tagja is, a dobos Lia Braswell és a basszusgitáros Dion Lunadon távozott az alkotógárdából. Az egyedül maradt zajzseni, Oliver Ackermann pedig három évvel a limitált kazettakiadás után úgy ítélte meg, itt az idő végre szélesebb közönség elé tárni a 2003 és 2017 között összegyűlt demókat és B-oldalas dalokat. A számsort nyitó I Walk Away saját tapasztalatom alapján kitűnő aláfestése lehet az egyszemélyes házibuliknak – főleg, ha az ember eljut addig a pontig, ahonnan a home office-teendőket már legszívesebben a homlokával pötyögné a klaviatúrán. (Drávucz Zsolt)
3. Phoebe Bridgers – I Know The End
A Punisher lemez engem elsősorban a szövegeivel fogott meg, pedig alapvetően az a típus vagyok, akit a zenei megoldásokkal lehet hamarabb megnyerni: az énekes-dalszerző váratlan kezdősorai, képzettársításai, a dalokba csomagolt élethelyzetek a semmiből tudnak lecsapni, borotvaélesen. Az album utolsó száma talán a legerősebb ilyen téren, szuggesztív és szívbe markoló folkballada a világvégéről, ahol minden soron percekig el lehetne időzni. És végül megérkezik az outro, megint egy mantra, egy crescendo és egy katartikus sikoly, ami apró darabokra robbantja ezt a rohadt évet, nem kínál a helyébe hamis ígéreteket, de nem is kell. (Huszár András)
2. Dé:Nash ft. Tékozló Fiú & The Hízlalt Borjúz – Daráló Eldorádó
A Nemzeti hip hop örökségét politikus (t)rapben továbbvivő Dé:Nashnek voltak már bravúros villanásai (Gyár, Kisvasút), de első remekművét alighanem ezzel a szatírával alkotta meg, amelyet Dúró Dóra könyvdarálása ihletett. „Süsü aberrált, Pom-pom queer, égjen a Csukás, mocskot írt” – a Meseország-botránynak görbe tükröt tartó, majd azt zseniálisan bizarr mondatokkal szanaszéjjel is törő turulrapper dalában minden megvan, amitől lelombozóan tűrhő év volt 2020 a magyar politikában.
A Daráló Eldorádó ráadásul zeneileg is megújítja a legközelebb talán a Bizottság performanszaihoz húzódó, a magyar popzenébe végre valami eredetit, bátrat és vicceset hozó produkciót. Az pedig már tényleg csak a slusszpoén, hogy Dé:Nash egyetlen dalba annyi skandálható rigmust sűrített, amitől garantált házbontás lesz, ha újra lehet majd koncertre járni. (Soós Tamás)
1. Bob Dylan – Murder Most Foul
Az idei év monumentálissá tágult és összezsugorodott, kiestek hónapok és hónapokká nyúltak a napok, teljesen kibillent a helyéről az időészlelésünk, képlékennyé és megbízhatatlanná vált a lineáris kronológia. Ezt a kizökkenést elképesztően hipnotikus erővel ragadta meg Bob Dylan idei sorlemeze első beharangozó dalában, egy 17 perces opuszban, amely az amerikai popkultúra több évtizedét öleli fel asszociációs, utalásos gondolatfolyamában, miközben mindvégig rögzítve van egy időpillanathoz, egy traumához, JFK halálához, mintha ott, a limuzinban töltenénk el egy örökkévalóságot a megpecsételt sorsú elnökkel. Nincs verze, nincs refrén, nincs változás a lecsupaszított, akusztikus kíséretben (a zongoránál: Fiona Apple!): az amerikai múlt legnagyobb élő krónikásának remeke, az életmű egyik csúcspontja. (Huszár András)
+3 dal, ami nem fért fel a listára:
Galaxisok – Mondo Bizarro, amelyben Szabó Benedek a totálisan értelmetlen 2020-hoz tökéletesen passzoló, szintúgy értelmetlen rigmusokat kiabál („Langyos citromízű halál!”), amelyek közülük stílusosan csak annak van értelme, hogy „Ébressz fel, ha véget ért ez az év” – na meg annak, hogy Sallai Laci seggrázós basszusriffje segít mosolyogva kibekkelni ezt az elcseszett 2020-at. (Soós Tamás)
Winona Oak – With Myself, melyben az év popfelfedezettje tökéletes Lana Del Rey-slágerben fogalmazza meg a karanténmagány egyik alaptételét: „‘Cause I’m fucking with myself, like a girl gotta do”. (Soós Tamás)
Crippled Black Phoenix – Cry of Love, melyben morc metálzenészek a cicájuk halálától megrendülve, tökéletes Sisters of Mercy-slágerben fogalmazzák meg az egész évet átható veszteségérzetet. (Soós Tamás)
