Papp-Für János immár egy évtizede szervezi a Hajdúböszörményi Írótábort (HÍR). Kíváncsi voltam, hogyan indult a tábor története, de a beszélgetésünkből nem csak erre kaptam választ. Beszámolt arról is, hogy miért fontos a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör számára a fiatalok irodalmi nevelése, illetve hogy főszervezőként mit tart a legnagyobb sikernek. Sőt, még a születésnapi ünnepségről is elárult néhány titkot!
KULTer.hu: Hogyan jött a HÍR ötlete?
2009-ben alakult az egyesületünk, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör. Ezután azt gondoltam, hogy csinálni kéne valami értelmes dolgot. Így lett a tehetséggondozás az első lényeges pontja az egyesületnek. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudnánk segíteni a helyi, fiatal tehetségeket, hogyan lehetne őket felkarolni. Erre a célra jött létre a Hajdúböszörményi Írótábor.

KULTer.hu: Miért tartottad fontos feladatnak, hogy felkarold a fiatalokat?
Mert annak idején engem is felkaroltak. 2001-ben volt egy versíró pályázat Kertész László halálának évfordulójára. Beadtam két versemet. Háromfős volt a zsűri: a helyi könyvtár vezetője, valamint Székelyhidi Ágoston tanár úr és Csiha László tanár úr. Sajnos egyikőjük sem él már. Ők fedeztek fel. Ha ők nincsenek, én sem vagyok. Nem biztos, hogy olyan nagy kár lenne ez a kortárs magyar irodalomnak (nevet), mindenesetre általuk indultam el a pályán. És ki tudja, hány ilyen tehetség van még az országban. Vagy hány tehetségnek van szüksége olyan mentorálásra, mint amilyet én kaptam annak idején Guszti bától és Csiha tanár úrtól. Nemcsak elindítottak, de gondozták is a könyveimet, a kézirataimat és bevezettek az irodalmi életbe.
2009 környékén azt gondoltam, hátha én is tudok segíteni olyan pályakezdő fiataloknak, akik ügyesek, tehetségesek és szorgalmasak.
KULTer.hu: Idén 10 éves a tábor. Hogyan indult el a kezdeményezés? Milyen változások történtek azóta?
A főbb koncepció nem változott, a létszám viszont igen. Az elején körülbelül huszonöten voltunk, ebből hárman vezettek íróiskolát: Szentmártoni Jani, Áfra Jancsi meg én. Talán nyolc gyerekkel foglalkoztunk fejenként. Akkor még nem voltak esti programok, valamint könyvbemutatók sem, csak elmentünk a Fürdőkerti Szabadidőközpontba. Ott volt az első Hajdúböszörményi Írótábor. Tanítottuk a gyerekeket írni, beszélgettünk, olvasgattunk. Aztán egyre nagyobb lett a híre a tábornak,
egyre többen jelentkeztek, idővel mutatkozott igény arra is, hogy kortárs alkotókkal ismerkedjenek meg a résztvevők,
így meghívtunk írókat, költőket is. Azt hiszem, az elsők között láttuk vendégül Szálinger Balázst, Farkas Wellmann Bandit, Ferdinandy Gyurit és Csender Leventét. Elég sok írót meghívtam, leginkább magyar naplós szerzőket, mert én is magyar naplós szerző vagyok, és helyi alapanyagból próbáltam dolgozni. Szentmártoni Jani akkor már a Magyar Írószövetség elnöke volt, ő próza-, mi Áfrával pedig líraszemináriumot tartottunk.

KULTer.hu: Hogyan választod ki az íróiskolák vezetőit?
Eltelt négy-öt év, és már nem tudtam íróiskolát vezetni, ezért összedugtuk a fejünket Szentmártonival meg Áfrával, és mondtam nekik, hogy kiszállok a tanításból. A helyemre mindenki ajánlott valakit. Így jött Farkas Wellmann Endre, képbe került Berta Zsolt, majd Vörös Pista is. Az egyik évben Vörös nem tudott jönni, így Kemény István érkezett helyette. Ennek az lett a vége, hogy Kemény és Vörös is maradt. Próbáltam minden írószervezettől hívni íróiskola vezetőket, hogy minden oldal képviselve legyen, ne csak a Magyar Írószövetség. A korábbi József Attila Körből, a Szépírók Társaságából és a Fiatal Írók Szövetségéből is választottam szerzőket.
Próbálom mindig úgy összerakni a csapatot, hogy legyen köztük nagy név és tapasztalt alkotó, de legyen fiatal is.
A fiatalok közül tanított már nálunk például Sopotnik Zoli, Áfra Jancsi, Deres Kori, Csobánka Zsuzsa, Magolcsay Nagy Gábor, Juhász Tibi és Babiczky Tibi is, aki idén sajnos nem tudott eljönni. Tehát ezért is változnak az íróiskolák vezetői évről évre. Mindig van, aki nem ér rá.
KULTer.hu: Korábban kapcsolódtak társszemináriumok is a táborhoz. Az utóbbi években ez elmaradt. Mi ennek az oka?
Egy oka van, a pénztelenség. Nagyon szépen alakult a HÍR sorsa, aztán kicsit elakadtunk. Talán idén már vissza tudtam volna hozni a társművészeti szemináriumot, de mégsem gyűlt össze annyi pénz, amennyi kellett volna. Szerencsére idén Bezerédi Zoli ismét köztünk lesz, mert jön egy előadásra.
Jövőre azonban jó lenne visszaépíteni a társművészeti szemináriumokat,
legalább a színházat, de szeretnék egy kritikaműhelyt is Lapis Józsival. A színházat Bezerédi Zoli csinálná, és visszahívnám Szabó Imola Juliannát a könyvtervezéshez. Talán még a néptáncot is vissza lehetne hozni.

KULTer.hu: Neked hogyan jött az irodalom? Miként csöppentél bele?
Egészen véletlenül és későn. Nem akartam sem költő, sem zenész lenni. Sőt, teljesen botfülű voltam, énekből meg akartak buktatni nyolcadikban, alig tudtuk az igazgatót lefizetni, hogy engedjen át. Közben elmentem egy egészségügyi szakközépiskolába, mert orvos vagy fizikus szerettem volna lenni.
Irtóztam a művészettől, nem szerettem az irodalmat.
16 éves lehettem, amikor a haverjaim egyszer csak azt mondták Hajdúdorogon, hogy alakítsunk zenekart és legyek én az énekes. Mondtam nekik, hogy a Boci, boci tarkát sem tudom elénekelni, de azért mégiscsak én lettem az énekes, mert haver voltam.
Az utóbbi néhány évben kiderítettük, mi történhetett velem 16 évesen. A fiúkra általában nagyon nagy hatással van a mutációs korszak. Nekem ez a korszak kimaradt, de 16 évesen jött valami őrület, és olyan szerencsésen alakult a dolog, hogy a mutálódás után helyrerázódott a fülem, ahogyan a hangképző szerveim is. Elkezdtem érdeklődni a művészet iránt. Amikor megalakult a zenekar, tényleg foglalkoztam az énekléssel és a gitározással.
Eltökéltem, hogy mégiscsak inkább zenész szeretnék lenni,
de az egészségügyi szakközepet azért befejeztem. Mindenki szívinfarktust kapott. Anyám és nagyanyám elmondott hat imát. Kisfiam, tönkremegy az életed, hajtogatták, de engem nem érdekelt. Nagyon jól ment a gitározás. Szerencsém volt, mikor az egyik nyáron épp egy zöldségesnél dolgoztam, mert volt időm gyakorolni a nylonhúros klasszikus gitárommal munka közben, a helyi gitártanszak vezetője pedig minden reggel elsétált előttem. Egyszer odajött hozzám, megkérdezte, nincs-e kedvem hozzá járni órára, én pedig azonnal igent mondtam. Ő készített fel a zenei pályára. Érettségi után egy évvel, olyan 19-20 éves lehettem, amikor felvettek a Nyíregyházi Zeneművészeti Konzervatóriumba. Nagy dolog volt, és végül, öt év elteltével, zenetanár lettem. Klasszikus gitár és művészettörténet szakpárral végeztem. Az irodalom valamivel korábban jött. Gyűlöltem az irodalmat, nagyon nem szerettem olvasni, de az osztályfőnököm egyszer azt mondta: Jancsi, én kínlódtam veled több éven keresztül, megkérnélek egy szívességre. A kezembe nyomott egy József Attila-kötetet, és arra kért, hogy az elmúlt nyolc évre tekintettel legalább egy verset olvassak el belőle. Az volt a vers címe, sosem felejtem el, hogy Kései sirató. Persze hazamentem, behajítottam a táskát a sarokba, de utána este csak elővettem, mert lelkiismeret-furdalásom volt. Elolvastam egyszer, majd elolvastam még egyszer, majd még egyszer.
Az az egy vers úgy gyomorszájon vágott, hogy utána elolvastam az egész József Attila-könyvet, sőt az egész József Attila-életművet.
Megszerettem olvasni, elővettem a kortársait is. Tehát az osztályfőnökömnek köszönhetem, hogy megszerettem az irodalmat, de nagyon sokáig csak olvastam, verseket nem írtam.
KULTer.hu: Minek a hatására kezdtél el írni?
Nem tudom. Szerintem 14-15 éves korában mindenki ír. Vagy azért, mert szerelmes, vagy azért, mert csalódott, vagy azért, mert pont nem szerelmes és nem csalódott. „Aztán ezt az egészségesebbje kinövi.” Aki meg nem, mint én is, az benne marad. Nekem kimaradt tíz-húsz év, majd huszonöt-harminc éves koromban jött elő újra. Szerintem valami nő volt a dologban.
Próbáltam leírni az érzéseimet.
Ebből egy rossz, keserű, pátoszos, túlírt, giccsparádés valami lett, de persze nekem tetszett. Az volt a világ legjobb verse, hiszen én írtam, de most már tudom, borzalmas volt. Nagyon szerettem tájleíró verseket is írni. Akkoriban nagyon sok Tóth Árpádot olvastam, és úgy gondoltam, én is vagyok annyira ügyes, mint Tóth Árpád. Azóta persze kiderült, hogy nem, de megírtam ezeket a verseket, beneveztem velük a könyvtár versíró pályázatára, és a korábban már említett két ember felkarolt. Egyöntetűen azt mondták, ezek remek versek. Guszti bá megadta néhány szerkesztőnek a címét, így elkezdtem küldözgetni különböző lapoknak a szövegeimet. A Magyar Naplónál akkor Szentmártoni János volt a főszerkesztő. Levelezni kezdtünk Janival, mert látta, hajlandó vagyok változtatni az írásaimon, kijavítottam őket a javaslatai segítségével. De az első igazi mentoraim Lackfi Jancsi és Falusi Marci voltak. Először ők is azt mondták a verseimre, hogy rosszak, de amikor iránymutatást kértem tőlük,
önzetlenül segítettek hónapokon keresztül.
Mindig elküldtem nekik a verseimet, mielőtt megjelentek volna. Tulajdonképpen tőlük tanultam a szakmát.

KULTer.hu: Melyik áll közelebb a szívedhez, a kortárs vagy a klasszikus irodalom?
Most már a kortárs. Egyetlen költő van, aki mellett kitartottam: Pilinszky. Nagyon szeretem József Attilát, Radnótit meg Tóth Árpádot is a mai napig, de valahogy hozzájuk mindig olyan dolgot tudok kapcsolni, amelyek a múltat jelentik a számomra.
Pilinszky viszont egyszerűen nem tud kikopni, nem tud elavulni,
mindig jólesik olvasni tőle, sőt a kortársak közé sorolom őt. Szóval én inkább a kortársakat szeretem.
KULTer.hu: Térjünk vissza az írótáborhoz! Mit élvezel most benne a leginkább?
Leginkább azt, hogy rettenetesen jó a csapat, nagyon jó a hangulat. Van egy olyan írótábor az országban, amelyik működik. Persze több is van, de ez az én gyermekem, ezzel elfogult vagyok. Látom, ahogy évről évre újabb és újabb tehetségeket tudunk felfedezni. Ez valami hihetetlen. Élvezem, amikor látom a Facebookon, hogy mennyi helyen publikálnak a táborozók. Büszke vagyok a sikereikre. Idén három böszörményi táborozó lett Móricz-ösztöndíjas. Könny szökött a szemembe, amikor ezt megtudtam.
KULTer.hu: Mik a tervek a következő évtizedre?
Nekem csak annyi, hogy legalább így működjön a tábor, ahogyan eddig. Azt szeretném, ha a következő 10 év is ilyen sikeres lenne. Ahogy mondtam, a társművészeti szemináriumokat akarom még visszahozni, ha minden jól megy, ez jövőre sikerülni is fog.
KULTer.hu: Mivel ünnepelitek a születésnapot? Lesz valami különlegesség?
Annyi a különlegesség, hogy egy nappal hosszabb a tábor. Ez azért van, mert szeretnék egy olyan napot, ahol lesz egy kis visszaemlékezés. Az első nap estéjén mindenkit vár majd egy hatalmas torta, nagy tűzijáték, és minden tele lesz a tizedik hír logójával. A helyi sörmanufaktúra most például tizedik HÍR-es címkével gyártja az italokat. Visszatér Bezerédi Zoli és filmklubot is tartunk. Lesz egy lazább napunk, amikor együtt ünnepelünk. Szuper lesz.
A borítófotót Oláh Gergely Máté készítette.