A koronavírus-járvány ugyan 2021-et is beárnyékolta, de szerencsére a tavasszal újranyitott magyar mozikban és a nálunk elérhető streaming szolgáltatókon is bemutattak izgalmas külföldi filmeket, amelyek közül nem a legjobbakat, hanem a legkülönlegesebbeket vagy leginkább felkavaró alkotásokat szedtük össze.
A koronavírus-járvány ezt az évet is meghatározta, illetve meghatározza, az év első felét mozi nélkül kellett eltöltenünk. Májusban szerencsére Magyarországon is újra megnyitották a vetítőtermeket, így ha nagy késésekkel is, de hozzánk is megérkeztek a külföldön, fesztiválokon felkapott, sikeres alkotások. Persze, a hazánkban is egyre erősebb streaming szolgáltatókon sem volt kicsi a választék, sőt a Netflix tavaly hetente mutatott be új filmeket a sorozatok mellett, volt tehát miből válogatni.
Az idei felhozatalból mégsem a legjobbakat válogattuk össze, előfordul a listán olyan film is, amelyet egyesek kifejezetten rossznak tarthatnak.
Más, izgalmasabb szempontok szerint szelektáltunk a Magyarországon legálisan elérhető filmtermésből: a legfelkavaróbb és/vagy legkülönlegesebb művek szerepelnek a top 10-ben.
A „felkavaró”-t talán nem kell különösebben magyarázni: ezek azok a filmek, amelyek elsősorban tematikájukkal vagy egy-egy jelenetükkel megbotránkoztattak, erkölcsi-morális határokat feszegettek, szélsőséges érzelmek kiváltására alkalmasak, egyáltalán elérték, hogy még napokkal, hetekkel, hónapokkal a megtekintésük után is gondolkodjunk rajtuk. Hogy mitől lesz különleges egy film? Ez már összetettebb dolog, de ennek a listának az esetében
„különleges” alatt elsősorban az adott mű valamilyen formai jellegzetességét értjük,
legyen szó egy-egy hosszú beállításban, vágás nélkül rögzített jelenetről, a fényképezés különleges módjáról, valamilyen rendhagyó, az egész filmet átható szerzői-stilisztikai koncepcióról, speciális műfajjátékról.
A másik fontos szelekciós szempont volt, hogy a top 10-et alkotó filmek mindegyike legkorábban az év elejétől elérhető legyen valamilyen streaming szolgáltatón vagy 2021-ben bemutatásra került a magyar mozikban. Ilyen módon sok, 2019-ben vagy 2020-ban gyártott, fesztiválokon szerepelt alkotás is bekerült a lajstromba. Ebből következően az olyan különleges, egyedi megközelítésű művek, mint a The Green Knight vagy Nicolas Cage rendhagyó filmje, a Pig, illetve sok, az idei fesztiválokon (Berlin, Cannes, Velence stb.) debütált alkotás, mint például Paul Verhoeven újabb botrányfilmje, a Benedetta nem jöhetett sajnos számításba. Reménykedünk azért benne, hogy a jövőben valamilyen módon, legális formában ezeket is láthatja a magyar közönség.
Figyelmeztetés! Sok esetben a cselekmények fő fordulatainak, csavarjainak leírásai szerepelnek a listában!
Ezek ismertetése elkerülhetetlen, minthogy jellemzően ezek az adott alkotások legfelkavaróbb, legkülönlegesebb momentumai. Ezért aki nem látta az adott filmeket, az inkább ne olvassa el a címek alatt szereplő szövegeket!
10. James Wan – Eleven kór (Malignant)
Rögtön kakukktojásnak számít az Eleven kór, James Wan tavaly bemutatott horrorja, mert sajnos ez sok tekintetben félrement alkotás. Ám csavarja, alapkoncepciója, azaz a horror, a borzalom forrása kellőképp eredeti ahhoz, hogy felkerülhessen erre a top 10-es listára. A Démonok között-sorozatot elindító alkotó legújabb horrorjának előzeteseit látva arra számítottunk, hogy ebben is egy túlvilági lény tartja rettegésben, akarja megszállni a főhősnőt, Madisont. Ám az Eleven kór ennél sokkal megdöbbentőbb, már-már gyomorforgató alapszituációt vázol fel, illetve csavarral él: a megszállottság itt nem túlvilági, hanem biológiai jellegű. Ugyanis Madisonnak van egy sziámi ikertestvére, Gabriel, aki különleges „tumorként”, teratomaként, sőt parazitaként viselkedik, és azért tudja átvenni a hatalmat nővére felett, mert az agyuk és a gerincvelőjük közös. Nem biztos, vagy inkább biztos, hogy nem fordulhat elő ilyen a mi világunkban, főleg nem úgy, hogy Gabrielnek egyébként természetfeletti képességei is vannak, de kellőképp sokkoló és eredeti ez az alapötlet. Más kérdés, hogy James Wan hatásvadász módon valósította meg a sztorit, valamint nem használta ki a benne rejlő drámai potenciált, így megelégedett azzal, hogy levezényelt egy átlagos, helyenként kifejezetten buta és csalódáskeltő horrort.
9. Alexandre Aja – Oxigén (Oxygen)
A francia horrorrendező, Alexandre Aja legújabb, Netflixre felkerült zárt szituációs sci-fije, az Oxigén sem hibátlan alkotás, valamint nem mentes az Ajára jellemző hatásvadászattól, de ez már jóval összeszedettebb, mint az Eleven kór, a hősnőt, Lizet eljátszó Mélanie Laurent pedig szép munkát végzett, el tudta vinni a vállán ezt a sci-fibe oltott kamaradrámát. Pontosabban nem tudta elvinni, mert karaktere nem tud megmozdulni, egy látszólag futurisztikus koporsóba van zárva, amelyben jobbára az azt uraló mesterséges intelligencia, M.I.L.O. az egyetlen állandó társa. Aja jó ütemben adagolja az információkat a külvilágról, fenntartja a feszültséget pusztán a dialógusokkal és a vágással, valamint két felkavaró fordulattal sokkolja nézőjét. Egyrészt megmutatja, hogy nincs külvilág, illetve Liz koporsója az űrben lebeg, egy hatalmas, aszteroidaütközés miatt megsérült szállítóhajó roncsai között, a Föld pedig igen messze van, ha még látszik is. Másrészt a cselekmény végén világossá válik, hogy a főhősnő nem az a doktor, aki az emberiség evakuálását, túlélését szorgalmazó projektet vezette, hanem annak a klónja, emlékei pedig nem az övéi. Kétségtelenül hatásos csavarok ezek az Oxigénben, azonban Alexandre Aja műve szerencsére nemcsak érzelmeinket, hanem gondolatainkat is felkavarja, azaz elgondolkodtat arról, hogy mi az identitás, mitől ember az ember, valamint lehet-e önálló egyénisége egy klónnak.
8. Andrej Koncsalovszkij – Kedves elvtársak! (Dorogie tovarishchi)
A szovjet filmművészet egyik kiemelkedő rendezője, az Amerikában is alkotó Andrej Koncsalovszkij (Aszja Kljacsina története, Szökevényvonat) kíméletlen múltkritikus filmet készített Kedves elvtársak! címmel, amely a hruscsovi „olvadás korszakának” árnyoldalát, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése mellett az egyik legnagyobb bűnét, az 1962-es novocserkaszki mészárlást mutatja be a hithű sztálinista párttitkár és háborús hős, Ljudmila szemszögéből. Ljuda lánya is részt vesz abban a tüntetésben és sztrájkban, amelyet Novocserkaszk dolgozói szerveztek a központi áremelések és a rossz munkakörülmények miatt, így kemény konfliktusba kerül önmagával és eszméivel, amikor a kegyetlen hatalom a tömegbe lövet. Maga a történelmi esemény és annak felelevenítése is megdöbbentő, ha Koncsalovszkij közel sem tudta olyan hatásosan bemutatni az embertelen terrort, mint Szergej Ejzenstejnnek az 1905-ös, cári rendszer elleni forradalmat feldolgozó Patyomkin páncélosban, amelynek odesszai képsorait máig nehéz felülmúlni. Az igazán fajsúlyos dráma azonban a mészárlást követően bontakozik ki, amelynek Ljudmila maga is szemtanúja volt:
a főhősnő kétségbeesetten keresi lányát, illetve annak holttestét.
A keresés során tárul fel a szovjet kommunista diktatúra kiábrándító valósága a tömegsírba temetett munkástetemekkel, a statáriummal, a kijárási tilalommal vagy a hivatalból irányított kollektív felejtéssel. Ezt látva nemcsak Ljudmilában, de bennünk is átértékelődhet Hruscsov „emberarcú szocializmus”-a. Ugyanakkor Ljuda hiába is szembesül a szovjet diktatúra valóságával, ezt a „félresiklást” továbbra is csak Hruscsovnak tudja be, Sztálinnak pedig látszólag elkötelezett híve marad. Ez adja a Kedves elvtársak! aktualitását, hiszen a tízmilliókat a halálba küldő szovjet diktátornak máig és egyre erősödő kultusza van Oroszországban, azaz Ljudmilához hasonlóan sokan nem realizálják, hogy a „vörös cár” ugyanolyan bűnös volt, mint az 1905-ös forradalmat vérbe fojtó II. Miklós és az 1962-es novocserkaszki tüntetést kegyetlenül megtorló Hruscsov.
7. Ryan White – A kivégzőosztag (Assasins)
Ryan White dokumentumfilmjében is egyszerre taglóz le maga a tény, a megtörtént esemény és az ebből következő emberi dráma. A kivégzőosztag az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongil rendszerkritikus és „reakciós” attitűdje (hogy például családjával meglátogatta a tokiói Disneylandet) miatt kiutasított bátyjának, Kim Dzsongnam 2017-es malajziai meggyilkolásának ügyét járja körbe a gyilkosság elkövetésével meggyanúsított vietnami fiatal nőre, Đoàn Thị Hươngra és az indonéz társára, Siti Aisyahra koncentrálva. A két nőt azzal vádolták, hogy a Kuala Lumpur-i reptéren a világszerte betiltott, biológiai fegyvernek minősített VX idegmérget fecskendezték szánt szándékkal a Kim Csol álnéven élő és utazgató Kim Dzsongnam szemébe, aki nem sokkal a „támadás” után belehalt a mérgezésbe. A „támadás” szót azért is kell idézőjelbe tenni, mert mint kiderült a politikai okokból (Maljazia és Észak-Korea jó diplomáciai kapcsolata) elhúzódó tárgyalássorozat során, a gyanúsítottak ártatlanok, módszeresen félrevezették őket észak-korai ügynökök azzal, hogy csak egy kandi kamerás show miatt kell „megviccelniük” a kijelölt áldozatot. Miként a Kedves elvtársak!-ban, úgy Ryan White dokumentumfilmjében is kellőképp sokkoló maga a politikailag motivált bérgyilkosság. Valamint az, hogy a nyugati nagyhatalmak, beleértve az akkoriban még Donald Trump által irányított Egyesült Államokat, sem tesznek semmilyen szankcionáló lépést Észak-Korea ellen. Ám ennél is felkavaróbb maga az emberi dráma.
Đoàn és Siti hiába bizonyultak ártatlanoknak, másfél évet ültek börtönben a tárgyalás ideje alatt,
valamint A kivégzőosztag végén kiderül, hogy a közösségi oldalakon sokan a per eredménye ellenére is gyilkosnak nevezik Đoànt. Győzelem? Abból a szempontból annak tekinthető a tárgyalás vége, hogy mindkét nő kiszabadult a börtönből, visszatérhetett hazájába, családjához. Ám ez csak „pürrhoszi győzelem”, mivel az igazi bűnösöknek valószínűleg a maláj kormány direkt passzivitása miatt is nyoma veszett, Kim Dzsongil totalitárius diktatúrája továbbra is működik, a két nő élete viszont nem jó irányba változott meg. Ez a dokumentumfilm híven demonstrálja, mennyit ér az észak-koreai diktátor számára az ember és a testvér.
6. Mundruczó Kornél – Pieces of a Woman
Mundruczó Kornél neve egy külföldi filmes listán?! Kakukktojás is lehetne a magyar rendező műve, nem egy szempontból, hiszen Mundruczó magyar, valamint a Pieces of a Womant moziban már 2020-ban bemutatták tőlünk Nyugatra. Ám egyrészt az alkotónak és írótársának, Wéber Katának a műve amerikai gyártásban készült, például Martin Scorsese volt az egyik vezető producere, másrészt a Netflixre 2021 januárjában került fel. A Pieces of a Woman sem hibátlan alkotás, valamint a rendező rajongói joggal róhatják fel ennek, hogy sokkal derűlátóbb és kompromisszumosabb, mint Mundruczó Kornél magyar filmjei és színdarabjai, azonban a fél órás nyitójelenet igenis vérbeli, brutális Mundruczó-filmmé avatja. Vanessa Kirby és a botrányairól hírhedt Shia LaBeouf játsszák a főszerepeket, egy gyereket váró párt, a néző pedig a szülés napján csatlakozhat a történetükbe. A nyitójelenet egyetlen hosszú beállítás („belső vágás”), Benjamin Loeb briliáns operatőri munkájának, a kiváló színészi játék és persze a mesteri rendezés zseniális összjátéka, formai szempontból is lenyűgöző, illetve ettől válik igazán felkavaróvá magának a szülésnek a folyamata.
Mundruczó Kornél nem idealizál csak azért, hogy tiszteletben tartsa a szülés vagy az anyaság „szentségét”,
sem azért, hogy a kismamát játszó hollywoodi Kirby sztárperszónájának auráját ne sértse meg, a nyers valóságában, naturalisztikus mivoltában ábrázolja a vajúdást. Maga a végkifejlet is megdöbbentő a tragédiával, az újszülött halálával, ám Mundruczó és alkotótársai az odáig tartó utat, ami része a „sikeres” szüléseknek is, még kegyetlenebbnek, keményebb kihívásnak ábrázolják, megragadva így a nő ambivalens viszonyát ehhez (csodálatos dolog valakit a világra hozni, de a „gazdatestet” ez kegyetlenül megkínozza).
5. Valdimar Jóhannsson – Bárány (Lamb)
A Tarr Bélánál tanult izlandi rendező, Valdimar Jóhansson Báránya is a szülésről, illetve inkább az anyaság kérdéséről szól, azonban ebben a történetben a fantasztikum és a horror is szerepet kapnak. Ha úgy vesszük,
a Bárány egy nagy sokkhatás, bár Jóhansson minimalista formában valósította meg történetét, azaz cseppet sem hatásvadász.
Eleve az alapkoncepció felkavaró, hiszen hogy, hogy nem, a főszereplő házaspár, María és Ingvar egy félig ember, félig bárány lényt segít a világra, akit az egyik birkájuk szült meg. Minthogy nekik nem lehet saját gyerekük, ezért ezt a gyorsan növekvő jövevényt „háziasítják”, azaz beviszik, emberként nevelik saját gyerekszobában. Valdimar Jóhansson egészen a cselekmény utolsó jelenetéig nem mutatja meg (pontosabban csak fel-felvillantja), hogy kitől származik a gyermek, hanem mesterien, szubjektív kameraszögek és a vágás segítségével érzékelteti a nem mindennapi lény jelenlétét. De nem is az az igazán felkavaró, hogy az apa egy, a vidéket járó kosember, hanem az, ahogyan Noomi Rapace Maríája reagál arra, hogy végre van egy gyermeke. A nő megszállottan védelmezi bárkitől a kis bárányembert, próbál normális családi életet kialakítani számára, de egyrészt férje testvére, Pétur, másrészt az „igazi anya” áll ennek az útjában. Az egyik legmegdöbbentőbb jelenet az, amelyben Rapace hősnője puskát ragad és féltékenységből lelövi a gyermekét világra hozó bárányt. Mundruczó Kornélhoz hasonlóan Valdimar Jóhansson is kicsit árnyalja az anyaság keresztény kultúrkörünkben mélyen tisztelt „szentségét”, és megmutatja, hogy a (megszállott) szeretet és a ragaszkodás nem pusztán pozitív dolgokat eredményezhet.
4. Michel Franco – Új világrend (Nuevo orden)
Michel Franco mexikói rendező filmjét sok kritika érte hazájában amiatt, hogy leegyszerűsíti a társadalmi problémákat, egyoldalúan ábrázolja az alsó osztályok tagjait, valamint negatívan mutatja be az etnikumokat. Bár az Új világrend dokumentarista módszerekkel jeleníti meg, ahogy elszabadul a pokol egy lázadás miatt, amelyet az alsó osztályok szítanak a hatalom és a felső osztályok, a gazdagok ellen, majd azt, ahogy a rezsim, illetve a katonaság kegyetlenül megtorolja a megmozdulást, ám
a dokumentarista-minimalisa forma ellenére Franco műve parabola, nem szociális problémafilm.
Ugyan a történetnek vannak kitüntetett szereplői, így Marianne, a felső osztályhoz tartozó, a depriváltakkal szolidáris, meghurcolt nő vagy Cristian, Marianne családjának a sofőrje, ám amikor a terrorral vagy a diktatúrával kerülnek szembe, maguk is alulmaradnak. Michel Franco műve Glauber Rocha és Jancsó Miklós filmjeihez közelít, a politikai és katonai hatalmi mechanizmusokat mutatja be a maguk nyersességében és kegyetlenségében, azaz tűpontos látlelete a klasszikus és a modern zsarnokságnak, a nemcsak Mexikóban, de a kapitalista „demokráciákban” tetten érhető társadalmi feszültségeknek és az osztályok között észlelhető, egyre szélesedő szakadéknak. Így az Új világrend nem is annyira a benne megjelenő testi fenyítések, fizikai erőszak és az olykor már hatásvadász tömegjelenetek miatt felkavaró és megdöbbentő film, hanem sokkal inkább azért, mert tisztában vagyunk vele a nézése közben, hogy disztópiája egyik napról a másikra valósággá válhat.
3. Julia Ducournau – Titán (Titane)
Julia Ducournau, a nagy sikert aratott Nyers rendezője is a Pieces of a Womanéhez és a Bárányéhoz hasonló témában készítette el második nagyjátékfilmjét, a Titánt, az anyaság és a szülő-gyermek kapcsolat problémáival foglalkozik. Ducournau David Lynch és David Cronenberg babérjaira tört, a testhorror műfajával kacérkodott, így eshet meg filmjében, hogy a főhősnő, Alexia egy autóval létesít szexuális kapcsolatot, majd ezt követően valami növekedni kezd a méhében, amit vagy akit majd csak a cselekmény utolsó, egyszerre végtelenül szomorú és groteszk jelenetében láthatunk.
Ducournau-tól a Nyersben sem álltak távol a horrorra jellemző sokkhatások, azonban a Titán mégsem öncélú vagy hatásvadász mű.
A szexelés az autóval és a fém-ember hibrid születése is metaforák, nem az elsődleges szinten érdemes ezeket értelmezni. Alexia gyilkos ösztönének és fémek iránti vonzalmának eredője gyerekkori traumája, szeretethiánya, amelyből egy baleset is következik: ideges édesapja vezetés közben, amikor lányát próbálja regulázni, félrerántja a kormányt, Alexia pedig olyan fejsérülést szenved, hogy egy titándarabot kell beültetni a koponyájába. A műtét után, a kórházból szabadulva is rögtön a családi autóhoz fut, amely ugyan fémhideg és nem reagál, de nem is akarja őt bántani, mint apja vagy azok az emberek, akik felnőttként „női hús”-ként kezelik őt. A cselekmény második felében, ideiglenes nemváltását követően a „pótapjával”, a megkeseredett tűzoltóval, Vincent-nal folytatott kapcsolata pedig úgy felkavaró, megindító, hogy a dráma átveszi a hatalmat a testhorror felett. Azaz rendkívül groteszk és megható, ahogy Vincent fiaként szereti Alexiát, aki pedig kapcsolatukban egyre inkább enged „fémhidegségéből”, vadságából.
2. Ilja Hrzsanovszkij – DAU. Natasa (DAU. Natasha)
Ilja Hrzsanovszkij dokumentarista vagy inkább reality projektjének egyik eredménye a DAU. Natasa, ami keletkezéstörténetének ismeretében igazán felkavaró és különleges alkotás. Hrzsanovszkij ugyanis a sztálini diktatúrát rekonstruálta az ukrajnai Harkovban, és ide főleg civileket toborzott, akik a jelentkezésükkel elfogadták, hogy a „megvalósult disztópia” szabályai szerint fognak élni, amennyiben pedig megszegik ezeket, azaz „kiesnek a szerepükből”, megbüntetik vagy elbocsátják őket.
A rendező így nemcsak művész, hanem diktátor is volt ebben a projektben:
ahogy a szereplőknek azonosulniuk kellett a totalitárius diktatúra alattvalói identitásával, úgy Ilja Hrzsanovszkijnek is kvázi Sztálinként kellett viselkednie, hogy sikeres legyen a kísérlet. Ez a kísérlet több filmet is eredményezett, illetve eredményez, mert rengeteg anyagot forgattak a Szovjet Tudományos Akadémia Fizikai Intézetévé átalakított épületben, ahol a Lev Davidovics Landau nevű, Sztálin alatt rendszerellenes röpirataiért bebörtönzött fizikus is dolgozott, akiről a projekt a nevét (DAU) is kapta, illetve akiről eredetileg Hrzsanovszkij filmet akart készíteni. A DAU. Natasában ennek a kantinjában indul a történet, ahol a címszereplő főhősnő is dolgozik, az itteni tivornyákat, parttalan beszélgetéseket, lerészegedéseket figyeli meg a kamera, majd egy napon egy besúgó feljelentése miatt eljön Natasáért a „fekete autó”, azaz elviszi a karhatalom, kegyetlenül megkínozza és beszervezi.
Ismerős a történet, azonban a dokumentarizmusa, sőt naturalizmusa avatja igazán kegyetlenné.
Sőt, a cselekmény második felét teljes egészében elfoglaló vallatási jelenet morális kérdéseket is felvet, mivel Natasa ottani, szexuális értelemben vett megalázása a projekt jellegéből fakadóan megtörtént, nem pusztán eljátszották azt. Kétségtelenül mindennél hitelesebben bemutatja a DAU. Natasa a sztálini diktatúra mocsarát, a kérdés azonban az, hogy milyen áron, minthogy az önkéntesek, ha önként is vettek részt ebben az egészben, kemény testi és lelki terrornak voltak kitéve.
1. Barbora Chalupová és Vít Klusák – Csapda a neten (V Síti)
A DAU. Natasával ellentétben a cseh dokumentumfilm, a Csapda a neten tartalmazza a benne megjelenő kísérlet ismertetését is, így kezdettől világos, hogy mire megy ki a „játék”, pont ezért igazán megdöbbentő, végtelenül elkeserítő és dühítő, ami történik benne. Barbora Chalupová és Vít Klusák célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a kiskorúak, gyerekek ellen online elkövetett szexuális bűncselekményekre, amelyek napi szinten, nagy mennyiségben megtörténhetnek a hatóságok és a szülők által is ellenőrizetlen interneten, a közösségi oldalak legsötétebb bugyraiban. A DAU. Natasához hasonlóan a Csapda a netenben is önkéntesek, színésznők játsszák a főszerepeket, tehát
ez a film is tulajdonképpen a dokumentumfilm és a játékfilm határterületén mozog,
csak ez inkább fikciós dokumentumfilm, nem dokumentarista játékfilm. A három színésznő (Tereza Tezká, Sabina Dlouhá, Anezka Pithartová) gyerekarcú, ezért is választották ki őket sok jelentkező közül, de sminkkel, hajformázással és persze a megfelelő ruhák segítségével 12 éves, kamaszkor előtt álló gyereklányokká alakították őket, egy stúdióban pedig három-három gyerekszobát hoztak létre, ahol a felvételek készültek. A feladat az volt, hogy népszerű közösségi oldalakon hozzanak létre átlagos, nem kirívó profilokat, majd várják az üzeneteket, megkereséseket, viszont ha kapcsolatba is lépnek egy felnőtt férfival, akkor nem szabad provokálniuk vagy flörtölni, mivel a szexuális ragadozóknak kell megtenniük az első lépést, így kell kiugrasztani őket a bokorból. Megdöbbentő, hogy Tereza Tezkának rögtön az első incidense hogyan alakult: egy ötvenes férfi alibi szöveggel tartotta fenn a nő figyelmét mindaddig, amíg ki nem elégítette magát, az ejakulációkor pedig péniszére irányította a telefon kameráját. Mindezt annak tudatában tette, hogy egy 12 éves lány nézi őt.
A film igazi horror, amely arról tanúskodik, hogy mennyi, nemcsak idős, hanem huszonéves férfi is vadászik ártatlan prédáira a neten,
akiket koruk és naivitásuk miatt sokszor bármire rá tudnak venni, amikor pedig a kislányok már nem tudnak védekezni, akár meg is ronthatják őket, de legalábbis zsarolhatnak átküldött képeikkel, így nem ritkán akár az öngyilkosságba is hajszolva a szerencsétleneket. Barbora Chalupová és Vít Klusák műve pedig fontos, cselekvő film is, mert a felvételei alapján sok, börtönnel büntetendő zaklatásnak minősülő esetben rendőrségi nyomozás indult. Sajnos így is csak az elkövetők töredéke kapja meg büntetését. Még több ilyen projektre lenne szükség, mint a Csapda a neten.
