A már negyedik alkalommal megrendezett Térey Könyvünnep idei programja ismerős elemek mellett idén nagy dobást tartogatott: több szempontból is hatalmas mérföldkő az esemény tetőpontjaként átadott Térey Könyvsarok megvalósulása.
A programsorozat az évfordulós, klasszikus szerzőkre egyaránt figyelt. Csokonairól például Prieger Zsolt és alkotótársai, Mihály, avagy egy város kísértetei című formabontó zenés előadása emlékezett meg a Református Kollégium udvarán, szerdán pedig megérkezett Debrecenbe a Petőfi-vándorkiállítást országosan körbehordozó busz, melyet bárki díjmentesen meglátogathatott a Déri téren.
Szerdán a Déri Múzeum adott otthont az Irodalom Házával közösen szervezett A szépíró olvas című beszélgetéssorozat legújabb felvonásának. Géczi János költő, képzőművésszel Áfra János beszélgetett több apropóból:
Géczinek nemrég jelent meg legújabb kötete, Az utolsó rózsához, illetve több dekollázst és vizuális költeményt adományozott a Déri Múzeumnak.
A beszélgetés első harmadának tárgya Géczi fiatalkora és családi háttere, emlékei voltak, így sokoldalúságának gyökereit és indulásának mozgatórugóit érthettük meg jobban. A művészi és biológus pályára terelődésének okát és sikerességét tanárai munkájában határozta meg, örömmel idézte fel a Tóth Árpád Gimnáziumban tapasztalt tehetséggondozó attitűdöt, hogy az egyén erősségeit figyelembe véve segítették a diákok kibontakozását. Fontos impulzusok érték, és nagy felhajtóerő volt, hogy kapcsolódási lehetőséget biztosítottak mind a művészettel, mind a természettudománnyal – például az iskolában járt Nagy László, továbbá rengeteg tanulmányi úton részt vehetett. Mindkét területen meghatározó számára egy alapállás, melyet családja „tót” vonalának örökségeként tart számon, nevezetesen, hogy környezete összes résztvevőjének nevét, tulajdonságát szereti ismerni.
Így érdekli minden fűszál neve, amely mellett elhalad, ugyanakkor az európai kultúra és történelem színe-fonákja is,
mindezek lenyomata pedig erősen tetten érhető a művészetében.
Alkotói tevékenységében az antropológiai aspektust jelölte meg egyik fő érdeklődéseként. Bár még mindig nem szereti magát képzőművészként megnevezni, Áfra kérdésére válaszolva elárulta, hogy mi foglalkoztatja a vizuális munkáiban:
a plakátok remekül mutatnak rá kulturális ellentmondásokra,
és mindezek destruálása, dekonstruálása, össze- és átdolgozása hajtja. Izgalmasnak találja azonban az emberin való túltekintést is. Kiemelte például, hogy míg van politika- és szellemtörténet, épp azon természeti létezők története hiányzik, amelyek következtében létrejöhetett a kultúránk (pl. gabonáé). A rózsamonográfiákat maga mögött tudó Géczi legutóbbi kötetében olyan rózsamotívum-jelentéseket használ, melyekre még nem talált példát. Zárásként egy Áfra által választott verset, a Géczikrőlt olvasta fel, mely a moderátor szerint meglepően szubjektív hangot üt meg, majd a szerző döntése alapján a kötet egyik kulcsverse, az Alkalmi versek a bálnáról. Befejezetlenek hangzott el.
Csütörtökön Vámospércsen kezdődött a program. A terem vegyesen telt meg az ideutazókkal és a Vámospércsi Mátyás Király Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hetedik és nyolcadik osztályos érdeklődő diákjaival. A Térey Könyvtár csatlakozott A Könyv barátai hálózathoz, a tagsággal járó matricát Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere adta át Ménes Andrea polgármesternek, majd mindketten köszöntőt mondtak. Puskás István külön üdvözölte, hogy a könyvtár elsőként csatlakozik a Debrecent környező települések közül a kezdeményezéshez, majd hangsúlyozta, hogy semmiképp nem hierarchizált struktúraként képzeli el a hálózatot. Ezt követően Harmath Artemisz irodalomtörténésszel, Térey János özvegyével Korpa Tamás költő beszélgetett.
Harmathot arról kérdezte, hogy szerinte mitől jó egy vers,
aki azt válaszolta, hogy attól, ha robban, ha egy olyan kérdést vet fel, ami nem egyértelműen megválaszolható, vagy csak szimplán rezonál egy érzéssel. Szerinte fontos volna, hogy ezt is közvetítse az oktatás és az irodalomtudomány. Weöres és Térey mellett nem akart mást kiemelni mint kedvenc, inkább az egyik legutóbbi nagy olvasmányélményét ajánlotta, Visky András Kitelepítését. Korpa afelől is érdeklődött, hogy miként tudott olyan enigmatikus szerzők műveiről írni, mint például Szijj Ferenc vagy Marno János. Harmath elárulta, hogy csak metaforikus nyelvhasználattal tudta ezt kivitelezni. Ezután az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumról esett szó, mely projekt célja a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalom diszkurzív szűrése, recenzeálása és terjesztése cikkek, podcastek, online és offline rendezvények által. Harmath elmondása szerint fontos missziójuk az is, hogy a kiemelkedő, de kevésbé promotált műveket is népszerűsítsék. Végezetül a Térey Könyvsarokról kérdezett Korpa, így megtudhattuk,
nem volt evidens a hagyaték Debrecenbe kerülése, sok dolog előzte meg a döntést,
értelemszerűen a legjobb kezekben akarta tudni Harmath az örökséget. Ugyanakkor elégedettségét fejezte ki, és örömmel nyugtázta, hogy a tárgyak egy helyre kerülése jól kifejezi Térey sokszínűségét, összetettségét. A programot Térey-relikviák ajándékozása zárta, Harmath három tárgyat adott át a könyvtárnak: egy kék, ONT Carpati lendkerekes fém játékbuszt, melyet a Metaloglobus gyártott, és amellyel a kis Térey (akkoriban még Tóth) János sokat játszott. Másodikként egy több mint egy éven át írt, indiánokról szóló rendszerező füzetet, melyet Térey kilenc évesen készített (saját kézírásával). Harmadikként pedig egy diaszkópot kapott a könyvtár a művész számos gyerekkori fotójával. A szerencsés egybegyűltek közelebbről is megtekinthették a gyermekkorhoz kapcsolódó tárgyakat, amelyek Vámospércsre kerülése szimbolikus visszatérés is.
Délután immár Debrecenben, a szülőház (Kétmalom utca 17.) emléktáblájánál került sor koszorúzásra és köszöntőbeszédekre. Mercs János színművész az Anzix, Debrecen című verssel nyitotta meg az alkalmat. Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke Térey személye és a debreceniség felől indította ünnepi beszédét. Elmondta, szerinte a művészek általában változóan viszonyulnak a városhoz. Míg Debrecen egyfelől a múltba réved, másik szeme a modern dolgok felé tekint. Hasonlóan kétirányú szemlélet jellemzi Téreyt is, amennyiben a verses regény hagyományának felélesztését, ugyanakkor kortárs hangú és horizontú telítődését figyelhetjük meg Paulus című munkájában.
Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere boldogan üdvözölte, hogy hagyomány lett a megemlékezésből, majd hangsúlyozta, hogy ez mindig kiemelkedően szomorú, ugyanakkor jelentőségteljes és szép esemény. Elárulta, hogy intenzív munkával telt hónapok előzték meg a Könyvsarok átadását.
Fontosnak tartja, hogy nem csupán egy írói hagyaték tárul elénk, hanem egy személyes betekintést, egy találkozást élhetünk át.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arról gondolkozott el, vajon miért kezd valaki negyvennyolc évesen önéletrajzot írni. Szerinte Térey a jövőbe tekintéshez a múltból merített erőt, inspirációt, majd a költőt idézte: „kibírod-e, amit felhozol”? Demeter az ünnepet körülírva megjegyezte: Térey úgy halt meg, hogy Debrecent nézte, a város pedig most visszatekint rá. Értelmezésében a szerző nem eszményítette, hanem őszintén megélte a várost, küzdve érte. A beszéd következtetése az volt, hogy a jövő alakításához ismerni kell a múltat, ezért is kell visszanézni Téreyre és ezért is került jó helyre a hagyaték. A koszorúzásokat követően Mercs a Halottasház előadásával zárta a programpontot, majd átvonultunk a Nyíl utca 2. számhoz a megnyitóra.
Az egykori fiókkönyvtár helyén berendezett muzeális térről Demeter azt mondta, lehet, hogy épp ide belépve találjuk meg magunkat. A Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója és munkatársai az elképzeléseikről és módszereikről meséltek, mivel a Könyvsarok még nincs készen, a teljes hagyaték feldolgozása és nyilvánosan hozzáférhetővé, kutathatóvá tétele évek munkája lesz. A helyszínt tovább újítják majd, ehhez és a hagyaték kezeléséhez pedig partnereket keresnek. Az állandó kiállítás, a rekonstruált budapesti dolgozószoba berendezésekor nemcsak a munkásság és a személyiség láthatóvá tétele, megismertetése volt a cél, hanem több Debrecen-specifikus tárgy elhelyezése is, ilyenek például a bérletek vagy a folyóirat-gyűjtemények. Mint kiderült, Térey Budapestre költözésekor egy búcsúbulit akart tartani ebben az épületben.
A Könyvsarok mindenképpen élő tér lesz,
helyszínül szolgál majd például A Könyv barátai hálózat és az Alföld folyóirat egyes rendezvényeinek, az Alföld Stúdió alkalmai is ide kerülnek majd. A látogatók végül több csoportban és körben tudták bejárni a helyiségeket. A Térey Könyvünnep legszebb, legérdekesebb, legimpulzívabb pillanatai voltak a bent töltött percek.
A nap zárásául a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban egy emlékidéző beszélgetőesten vehettünk részt. Kezdésképpen három embert kért fel Pogrányi Péter, a könyvtár irodalmi rendezvényeiért felelős programszervezője, hogy
a hagyatékból válasszanak egy-egy olyan tárgyat, amely kapcsán mesélni tudnak valami kedves történetet Téreyről.
Először Gábor-Tóth Ildikó, az egyik unokatestvér prezentálta választását, egy kulcsot. Térey szavaival élve ez „a semmibe vezető kapukulcs”, ugyanis ez a Kétmalom utcai szülőház elbontott kapujának kulcsa volt, melyet megőrzött a művész, aki egyébként a Szabó Magda Emlékház kiállításán hasonló kulcsot fedezett fel, és örült, hogy neki is van egy. Gábor-Tóthék háza a Téreyékével egy udvarra nyílt, így sokat voltak együtt gyermekként. Térey sokat olvasott „húgainak” – „kálomista” húgnak nevezte őket –, és mindenféle klubokat alapítottak. A kicsi Térey nagyon szeretett homokból építeni, annál jobban már csak a macskákat kedvelte, melyekről sok könyve is volt (a többi állathoz nem fűzte jó viszony). Térey macskája Vadóc névre hallgatott, híres cselekedete volt, hogy ellopott egy egész baromfit.
Térey rengeteget olvasott és sok bakelitet hallgatott, ezeket előszeretettel meg is mutatta a többieknek.
Fiatalon az unokatesók arra szövetkeztek, hogy az ő generációjuk nem olyan lesz, mint a felmenőiké. Gábor-Tóth felidézte, hogy Térey nagy álma, a Jeremiás debreceni bemutatója végül sosem valósult meg. Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője következett, fényképeket választott a Nyíl Utcai Fiókkönyvtárról, ahová az első közös olvasmányélmények kötik Téreyvel. Közel nőttek fel egymáshoz, sőt, egy általános iskolába jártak, de barátság már csak felnőttként kezdett kialakulni közöttük. A tanáraik, a beszélgetéseik és az együtt látogatott rendezvények felidézése után Szirák biztosította Harmathot, hogy a hagyaték a legjobb helyre került.
A kedvcsináló kört Szénási Miklós zenész, költő, író, újságíró, egykori barát zárta egy kazettával, melyre a The Cure nevű zenekar Kiss Me című lemezét másolta Térey. A mediális hordozókon lamentálva barangolt emlékről emlékre a JAK táboros megismerkedésüktől kezdve, rámutatva: a zene valahogy mindig ott volt, hol a háttérben szólt, hol programot adott. Szóba került a Depeche Mode, a Kraftwerk, de Whitney Houston is.
Hangsúlyozta, hogy Téreynek nemcsak hétköznapjaiban, de az írásaiban is erős volt a zene jelenléte.
Találkozásaikkor mindig azzal a kérdéssel indított Szénásinak, hogy készül-e már a debreceni metró. A visszaemlékező szerint Térey nagysága abban rejlik, hogy nem pusztán művész, hanem egy karakteres ember. Ezután fogadással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este.
Vasárnap egy Térey János emlékére rendezett szentlászlófalvi sétán vehettünk részt, barangolva Debrecen egyik legősibb városrészében régi cívis házak, kézműves műhelyek és beszédes utcanevek nyomában, mely utat végigkísérték Térey emlékei a Termann hagyatéka és a Boldogh-ház, Kétmalom utca nyomán. A sétát Erdei Nóra vezette, aki 2019-ben már elkezdte szervezni a Téreyvel közös városismereti sétát a tragikusan hirtelen haláleset előtt.
A programot a résztvevők emlékei és az unokatestvérek jelenléte gazdagították,
tetőpontja az volt, amikor a Szappanos utca 1. alatti cívis kertbe tekinthettünk be, ahol számos családi gyűlésen és karácsonyozáson vett részt a szerző, később úgy hivatkozva a helyre, mint a Kétmalom utódja, miután azt elbontották.
Hétfőn még lesz egy program a Déri Múzeum dísztermében, az Örökségünk Debrecen II. helytörténeti konferencia és az Év Cívis Háza díj átadása. Ide már nem tudok elmenni, talán erőm se lenne. Hogy miért? Érzelmi hullámvölgy a Térey Könyvünnep, de kihagyhatatlan, kiváltképp debreceniként. Sokat tanulhattam Téreyről, az emberről. Még idén mindenképpen sort kerítek a Boldogh-ház, Kétmalom utcára, most Térey verseivel „pihenek”. Nem lett könnyebb sem a debreceniség, sem az emberség, de pont annyival válhattunk reflektáltabbá, hogy érteni véljük, honnan és miért jön, merre tart az a bizonyos metró.
Térey Könyvünnep, Debrecen, 2023. szeptember 12–18.
A borítófotót Miskolczi János készítette.
