A tavalyi, példátlanul korán megrendezetthez képest később, az előző két évtized trendjéhez képest viszont korábban rendezték meg a Velencei Filmfesztivál és a Budapesti Klasszikus Film Maraton idősávja közé szorult CineFestet Miskolcon.
A legfontosabb magyar filmes seregszemle 2019-ben veszítette el fő szponzorát, a Jamesont, ám tavaly óta egy tőkeerős hazai cég, a Mercedes-Benz Miskolc szállt be a CineFest támogatói közé. Talán ennek is köszönhető, hogy idén új nagyjátékfilmes szekció indult East of Europe néven, melyben kortárs kelet-európai produkciók voltak láthatók, köztük két premier előtt álló magyar film is. Bár a belépők 1.200 forintra drágultak (ami még mindig igen kedvező árfekvés), a fesztivál záróünnepségén büszkén jelentették be, hogy soha ennyien nem váltottak jegyet a CineFest vetítéseire. A hivatalos versenyprogram 2024-ben is kifejezetten erős volt, ám a rövidfilmes CineNewWave és a CineClassics jóval karcsúbb programmal jelentkezett, mint az előző években. Volt viszont kínai és török nagyjátékfilmes válogatás.
Dìdi
Sean Wang 17 perces munkája, a rettenetes magyar címet kapó Emberek és helyek: Bulinagyik idén Oscar-díjra volt jelölve a legjobb rövid dokumentumfilm kategóriában, amit leginkább az ő alkotása érdemelt volna meg. Már abban is szerepeltette saját nagymamáját, aki az idei Sundance-en debütált Dìdiben ismét egy hálás nagymamaszerepben jelenik meg. A 2008 nyarán Kaliforniában játszódó coming of age történet főhőse (és egyben a szintén tajvani származású rendező alakmása) a 13-14 éves gátlásos kamasz Wang-Wang, aki három nővel él egy fedél alatt. Édesapja Tajvanon dolgozik, onnan küldi „haza” a pénzt.
Mint ebben a korban oly’ sokan, ő is permanens válságban van:
szerelmes egy lányba, akivel baráti segítséggel ugyan, de eljut a randizásig. Otthon saját nővére szívja a vérét, miközben magányos és festői ambíciókat kergető édesanyja is csúnyán konfrontálódik saját anyósával. Az identitását kereső önbizalomhiányos fiú túlzott megfelelni vágyása hazugságokba és csúfos lebukásokba kergeti. A forgatókönyvet is jegyző Wang nem törekszik arra, hogy megkedveltesse velünk az otthon Dìdinek becézett, barátai által Wang-Wangnak hívott, ám a menő deszkásoknak már Chrisként bemutatkozó srácot. Az olcsó nevettetést és a szirupos lezárást is mellőző filmben hangsúlyos a nosztalgiafaktor, leginkább a tizenhat évvel ezelőtti közösségi média használatának bemutatásában.
Bár hibernálni tudnám magam
Ulzii mindössze egy évvel idősebb Dìdinél, ám a mongol kamasz sokkal komolyabb gondokkal kell szembenézzen. A félárva fiú két éve él Ulánbátorban édesanyjával és három kisebb testvérével egy jurtában. Anyja analfabéta, nincs állandó keresete, ráadásul szeret a pohár fenekére nézni. Így hamar Ulzii feladata lesz eltartani a családot, miközben az iskolában is helyt szeretne állni, ugyanis fizikából igencsak tehetségesnek mutatkozik. Ulánbátor a bolygó leghidegebb telű fővárosa, a hosszú és extrém fagyos teleken tartósan mínusz harminc fok alatt van a hőmérséklet.
A film végig télen játszódik, így azt követhetjük nyomon, hogy a zéró szigeteléssel ellátott jurta felfűtése életbevágóan fontos.
A gyárak és a jurták széntüzelése miatti jelentős légszennyezettség is megjelenik Zoljargal Purevdash érzékeny filmjében. Két világ határán élnek szereplőink: az ősi, nomád életmód és -szemlélet számos ponton jelen van a megmosolyogtató babonáktól kezdve a temetkezési szokásokig. Ám mindez egy lakóparkokkal teleépített, rohamléptekkel modernizálódó nagyvárosban, ahol a fiatalok videójátékokkal játszanak a netklubokban. Ulzii előtt tehetsége megnyitja a továbbtanulás és ezáltal az addigi közegéből való kiszakadás lehetőségét, ám korát meghazudtoló felelősségérzete az azonnali (akár törvénytelen) pénzkereset irányába tereli.
A lányok lányok lesznek
Az indiai bentlakásos iskolába járó eminens Mira csak pár évvel idősebb a két eddig tárgyalt film főhősénél. Az ő életéből, amit eddig csak a tanulás töltött ki, szintén hiányzik az apa, aki csak nagyritkán jelenik meg családja körében. Ám az új osztálytárs, Sri és közte szerelem szövődik, amit persze titkolni kell az iskolában és Mira édesanyja előtt is. Az idei Sundance közönségdíjasa a nehezebb utat választja: a bimbózó szerelem és a szexualitás felfedezése a tiltásokkal övezett, hierarchizált rendszerben nem a romantikus vígjátékok vagy a melodrámák műfaji kódjait követi.
Shuchi Talati filmje a kellő komplexitással jellemzett szereplők közti dinamikákra helyezi a hangsúlyt:
a tapasztaltabb, simulékony Sri és a naivabb Mira, illetve a lány és édesanyja közti viszonyra. Utóbbi a fiú egyre gyakoribb feltűnésével (együtt tanulnak Miráék házában) lesz igazán izgalmas, ugyanis Mira anyja gyorsan megkedveli Srit. Így Mira számára nem csupán idegesítő, mindenbe beleszóló szülő, hanem egyszerre vetélytárs, majd pedig végső támasz is lesz saját édesanyja. Az Indiában sajnos gyakran előforduló nők elleni fizikai és szexuális erőszak is megjelenik a filmben egy lányok szoknyája alá fotózós mellékszál keretében. Ám a Sri okozta keserű csalódás, aki céljai érdekében mindenkihez könnyen megtalálja a kulcsot, mélyebb nyomot hagy Mira személyiségfejlődésében.
Anora
Sean Baker Arany Pálmát nyert legújabb filmjében két gyermeklétbe ragadt hős véletlen találkozása indítja be az eseményeket. Ványa ugyan már nagykorú, de Oroszországban élő szülei szemérmetlenül gazdagok, így az ő csak napfényt ismerő New York-i élete nem áll másból, mint pénzköltésből, természetesen luxuskörülmények között: füvezés, videójátékozás, bulizás és persze szex. Utóbbira béreli fel az orosz származású erotikus táncost, Anorát, aki él is az ölébe hullott lehetőséggel. Mindketten megkapják, amire vágynak, Ványa lelkesen be is vezeti baráti társaságába, minden földi jóval elhalmozza, sőt Las Vegasban feleségül is veszi egy hirtelen ötlettől vezérelve. Egyikük sem ártatlan, de ebben a furcsa Hamupipőke-történetben mégis
mindkettejükben ott él egy erős gyermeki vágy a szeretve levésre, amit ettől a furcsa kapcsolattól kapnak meg.
Ám a szülők tudomást szereznek a frigyről, így egy vígjátéki elemekben gazdag rész kezdődik a filmben, ahol Guy Ritchie kisgengsztereinek Coney Island-i társai lépnek akcióba. A szexmunkások életét több filmjében is vizsgáló Baker (Tangerine, Floridai álom, Vörös Rakéta) a felszínen a legszórakoztatóbb alkotását készítette el, ám a mélyben emberi drámák lapulnak: kapunyitási pánik, keserű csalódások, de az igazi, önzetlen szeretet megtapasztalásának ígérete is megjelenik. A halszemoptikával forgatott Anora a címszereplőt játszó Mikey Madison (Volt egyszer egy Hollywood) és a tiszta lelkű gopnyikot kisujjból kirázó Jurij Boriszov (A 6-os kupé, Volkonogov százados szökésben) számára komoly kiugrási lehetőség.
Egy százalék indián
Hajdu Szabolcs színpadi trilógiájának utolsó darabja is megkapta filmváltozatát, egy fekete-fehér 4:3-as képarányú adaptációt. A hatszereplős no-budget alkotás egy helyszínen játszódik, egy közös barát temetése után Andrisék lakásában gyűlik össze három középkorú pár. A házigazdák Mexikóba készülnek költözni meghatározatlan időre, de
házasságuk már az utolsókat rúgja, elhidegülésük a jelek szerint visszafordíthatatlan.
Ám ezt sem Árpi és Niki, sem Rajmund és Csibi nem veszi észre. Előbbiek csak pár éve vannak együtt, de a kapcsolatukból hiányzik az őszinteség: Árpi eltitkolja Niki elől azokat a tetemes kölcsönöket, amiket a barátaitól kért. Mintha a rosszulléttel bajlódó Niki lenne a rezonőr, az ő érdeklődő és empatikus tekintetével látunk rá Rajmund és Csibi toxikus viszonyára. Rajmund (Gelényi Imre ihletett alakításában) a maga mézesmázos módján igyekszik mindenkit leuralni, gátlástalanul beleszól mindenbe, egocentrikus, másokat leszóló viselkedése nem más, mint elrontott, kudarcos életével való szembenézésének beteges elodázása. Rajmund szála túlzottan elnyomja a többit, így Andris (Hajdu Szabolcs) és Zsuzsi (Pető Kata) utolsó veszekedése vagy a talányos befejezés sem üt akkorát, mint kellene.
A konyha
A mexikói Alonso Ruizpalacios (Zsarufilm) filmje több hasonlóságot is mutat Hajdu Szabolcs alkotásával. Színpadi adaptáció, az angol Arnold Wesker 1957-es A konyha című drámájának szabad feldolgozása, melyet szintén fekete-fehérben, 4:3-as képarányban forgattak le. De míg az Egy százalék indián egy csöndes és keserű kamaradráma,
A konyha alászállás a Pokolba, egy manhattani étterem konyhájának labirintusába,
ahol illegális bevándorlók dolgoznak/szeretnek/gyűlölnek, egyszóval élnek. Ebbe a nyüzsgő, spanyolul és angolul üvöltöző, káromkodó, napjában kétszer elviselhetetlenül pörgő, napfénytől és talán az amerikai álomtól is távoli alvilágba záródunk be 140 percre. Olyan sodrása van a történetnek, a képek annyira invenciózusan sorozzák meg a látóidegünket, hogy sikerül a bravúr: együtt lélegzünk a kiszolgáltatott munkásokkal, arcunkon érezzük a tűzhely kicsapó lángját, a mi cipőnket is eláztatja a tengerként hömpölygő Cherry Coke. A rapszodikus ritmusú történet két fő szálból tevődik össze: az öntörvényű, elviselhetetlenül extrovertált Pedro (Raúl Briones Carmona) és az amerikai pincérnő, Julia (Rooney Mara) közti viszony, illetve egy belső nyomozás az előző napi bevétel hiányzó része után. Két dramaturgiailag fontos ponton még a színek is beszivárognak A konyha monokróm világába, jelezve, hogy valamilyen módon ebből a Pokolból is van szabadulás.
20. CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, 2024. szeptember 6–14.
Borítókép: Pauló-Varga Ákos
