Bizonyos értelemben a kurzusfilmek szellemiségének továbbélése, más szempontból egyértelmű technikai és tartalmi előrelépés a Bán Mór regényét adaptáló tízrészes Hunyadi, mely nemzetközi referenciák mentén meséli el a makulátlan holló felemelkedését.
Az utóbbi évek felélesztett történelmi filmes hullámának kétségtelenül rendhagyó eleme a Hunyadi, melyet egyszerre méltatnak a kurzushoz szorosan kötődő véleményvezérek, döntéshozók, médiumok és a rendszert kritizáló, esetenként annak filmgyártását élesen bíráló szereplők. A jelenséget leginkább összegző gesztus talán a fényűző bemutató, melynek nagyszabású külcsíne és meghökkentően magas költségvetése (csak önmagában 72,9 millió ment el rá, amiből nagyjából egyszerre jönne ki a Magyarázat mindere és az És mi van Tomival?) mellett prominens kormánypárti figurák nézhették, ahogy a színpadon Ruttkay Zsófia FUCK NER feliratú pólóban demonstrál. Már önmagában izgalmas kettősség ez, hisz általa párhuzamos narratívák tömkelege határozta meg a hazai napirendet. Ez egyrészt azt a hatást kelti, mintha egyfajta konszenzus alakult volna ki a Hunyadi fontosságát és minőségét tekintve, másrészt a dicsérő/méltató nyilatkozatokat vizsgálva is számos közös pont mutatkozik, mégis
sokszor eltérő keretezés mellett, más aspektusok mentén értelmeződik a magyar filmgyártás legdrágább projektje.
Mára utólag kijelenthető, hogy a Hunyadi hovatartozásokon, meggyőződéseken átívelő kollektív élménnyé vált, amit ugyanúgy magáénak érez az „ellenoldal”, mint a regnáló hatalom, ám a gyakorlatban inkább a széria kétosztatú kisajátításáról beszélhetünk, mintsem tényleges konszenzus létrejöttéről.
Makroszinten a társadalmi és politikai kontextus nem csak azért érdekes, mert a polarizálódó közhangulat egyik izgalmas (ellen)példájaként aposztrofálható, hanem azért is, mert közelebbről vizsgálva maga a sorozat is hasonló jelenségek mentén szerveződik. Illeszkedik a kortárs történelmi filmes tendenciába, de igyekszik távol tartani magát az aktuálpolitikai beágyazottság látszatától, fel-feltűnnek a kurzusfilmekre is jellemző manírok, de közel sem olyan arányban, mint azt korábban tapasztalhattuk. Mind technikai, mind
narratív értelemben hollywoodi referenciák mentén készült, de a nagybetűs világszínvonaltól számos aspektusában még elmarad.
A cselekmény kisebb-nagyobb időugrásokkal és kihagyásokkal az 1428-as galambóci csatától az 1456-os nándorfehérvári diadalig terjed, azaz Hunyadi János (Kádár L. Gellért) felemelkedéstörténetét a katonai pályafutás kezdetétől a magyar történelem egyik legfényesebb sikerét jelentő csúcspontig követjük. A bő negyedszázad során azonban nem csak szárnybontogatása, itáliai szolgálata, hazajövetele, bánsága majd kormányzósága és törökök elleni harca adja a narratíva gerincét: számos egyéb párhuzamos mellékszál árnyalja a nagyívű történetet.
A nemzetközi trendeket követve meghatározó női karakterek bővítik az adaptáció korpuszát, legyen szó Szilágyi Erzsébetről (Rujder Vivien) vagy arról a Brankovics Maráról (Törőcsik Franciska), aki ugyan a valóságban csak nyolcéves volt az ábrázolt események idején, de általa betekintést kapunk a török udvar működésébe. Van erdélyi kitérőnk, ahol Vlad Țepes képe sejlik fel, míg az egyik antagonistának szánt Cillei Ulrik (Fekete Ernő) „Kisujján” keresztül feltűnik a bécsi vezetés és a koronáért vívott harc átfogó kontextusa is.
A Hunyadi tehát mind horizontálisan, mind vertikálisan nagy távlatokban gondolkodik,
követve ezzel az alapjául szolgáló több ezer oldalas könyvsorozatot: nem csak a felölelt intervallum, de annak merítése is bőséges.
Az már az alapanyag eldöntésénél világossá vált, hogy a koncepció grandiózus távlatokat jár be. Ha csak a tizenkét részes regényciklust vesszük alapul – mely nem is a nándorfehérvári diadalig, hanem „csak” Konstantinápoly elestéig tart – akkor a forgatókönyvírói gárdának 600 oldalnyi tartalmat kellett durván egyórás részekbe (azaz minden perc kb. tíz oldal) tömörítenie. A koncepció végigviteléhez kompromisszumokra volt szükség, melyek legfőképp a tartalom időkezelését és mélységét érintették.
A Hunyadi szándéka szerint is inkább a felszínt célozza meg, ilyen alapanyag mellett nem is tud és nem is akar részletgazdag lenni,
melynek egyenes következménye, hogy a cselekmény jobbára végigrohan a felölelt bő húsz éven, pontszerűen ragad ki számára fontosnak ítélt mozaikokat. A nagyobb ugrások közötti kontinuitás megteremtését legtöbbször inzertek szavatolják, ám azok használata rendkívüli inkonzisztens: van, hogy akár pár hetes eltéréseket is feliratok jeleznek, máskor hosszú hónapok maradnak jelöletlenül. Persze ettől az események követhetőek maradnak, már csak azért is, mert a felszín másik aspektusaként egy eléggé letisztult, széles közeget célzó narratívát kapunk.
A Hunyadi belépési küszöbét a hollywoodi streaming referenciák szerint úgy hozták létre, hogy a „lényeg” alap filmes és történelmi előismeretek nélkül is befogadható/átélhető legyen. A végeredmény egyszerre reflektáljon a kurrens sorozat-tendenciákra, miközben „nagyságában” is felvegye a versenyt a nemzetközi konkurenciával. A forrást jól körvonalazható, nagy formátumú mintákkal (Vaják, Trónok harca), a kortárs konvenciókhoz illeszkedő formai sajátosságokkal, külcsínnel, karakterkészlettel és dramaturgiával öltöztetik fel.
Megvannak az erős, női szereplők, a szexualitással átfűtött snittek, a sárban és vérben dagonyázó nagyívű harcok,
a CGI főcím és a helyszínváltásokat jelző átvezetőpanelek is. Ám a megvalósítás szintje csak a jobb esetekben teljesíti, néhol alulról karcolja, máskor egyértelműen elmarad a globális nívótól. Szilágyi Erzsébet és Brankovics Mara képében valóban kapunk történetet és történelmet aktívan alakító nőket, sőt, a széria első felében erotikával átitatott jelenetek sora igyekszik árnyalni a cselekményt, ám azok hatalmi relációk rögzítése helyett primer látványossággá silányulnak. Az esetek túlnyomó többségében a szexnek nincs konkrét funkciója, hisz nem is annyira konkrét aktusokról, mintsem meztelenkedésről van szó: figyelemfelhívásra alkalmas, de nem sikerül azt belsővé, dramaturgiába ágyazott többletjelentést hordozó elemmé tenni.
Ezzel szemben a megjelenés – egy-két furcsa eseten túl, mint a főcímben látható gépi közelharc – számos aspektusában felveszi a versenyt a high concept minőséggel. Ugyan néhol túlexponáltnak, sterilnek hat a képi világ, a helyszíneken, a csatákon és leginkább az epikus zárlaton egyértelműen látszik a körültekintő munka, a részletekre kiterjedő tervezés és a büdzsé lehetőségeit kiaknázó szakértelem.
A Hunyadi mindezek alapján kétségbevonhatatlan előrelépés a történelmi kurzusfilmekhez képest,
azonban más szempontokat vizsgálva még bőven megtalálhatóak a Hadikra, Semmelweisre, Most vagy sohára vagy Tündérkertre hajazó gesztusok. Ilyen a címszereplő hadvezér jellemrajza is, amely a mellékkarakterekkel való összevetésben, de önértékén is meglehetősen egydimenziós. Feddhetetlen, lábakat növesztett magyar virtus körvonalazódik, aki nemcsak fizikai erejével, hanem eszével, lényeglátásával is kitűnik, bárhol, bármilyen helyzetben. Nem arról van szó, hogy Hunyadi vélt és valós kvalitásainak kisebbítésére, akár negligálására lenne szükség, de karakterének ebben a formában nincsenek élei, árnyalatai vagy bármilyen értelmezhető mélysége.
A sorozat megépíti az emelvényt, de azt képtelen bárminemű tartalommal – tényleges téttel, vívódással, dilemmákkal – feltölteni. Hunyadi mindig jól dönt, képtelen a hibákra, és ha úgy is tűnik, hogy éppen rossz útra tévedt, két jelenettel később kiderül, hogy most is három lépéssel mindenki előtt járt. Nem válik emberivé, így a reflektálatlan elismerésen túl a más történelmi témájú, zömében életrajzi produkciókat (Spencer, Maria, Oppenheimer stb.) izgalmassá tevő kérdések perifériára szorulnak. Pedig lett volna miből szemezgetni:
a család vs. ország kérdése ugyan felsejlik egy-egy snitt erejéig, de pár momentumon kívül nincs valós fedezete.
Ugyanígy járnak az antagonisták is: Cillei Ulrik a háttérben mozgatja a szálakat, de egy vámpírharapásnyi Vlad Țepes és a megfelelési kényszerrel fűtött Mohamed is csupán egysíkú gonoszokként ellenpontozzák a makulátlan Hunyadit. Ilyen koncepció mellett nincs idő, sem tér arra, hogy bármely aspektus annak komplexitásában kerüljön kifejtésre, a jelenetek pont addig tartanak, amíg az elsajátítandó információ el nem hangzik vagy az adott, szükséges cselekvés meg nem történik. Erre rímelnek a sokszor szappanoperákat idéző dialógusok is, amelyek kizárólag az elsődleges jelentést artikulálják. Ha valaki rossz, akkor kissé hunyorítva, baljós félmosollyal magyarázza ördögi tervét, ha valaki jó, akkor szép, tiszta gesztusok mellett nyilvánítja ki a néző támogatását váró véleményét.
Bár túl sokat markol és relatíve keveset fog, továbbá sematizmusa, didaktikussága helyenként csorbíthatja az élményt, gyermekbetegségei ellenére
a Hunyadi kétségkívül meghaladja a történelmet feldolgozó hazai produkciók színvonalát
és a streamingsztenderdeket érvényesen (ki)használó, exportra is alkalmas szériaként állít emléket a magyar középkor egyik meghatározó alakjának.
Hunyadi, 2025. Rendezte: Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila, Lengyel Balázs. Írta: Lengyel Balázs, Lovas Balázs, Bán Mór, George Mihalka, Ruttkay Zsófia, Veres Attila. Szereplők: Kádár L. Gellért, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László, Fekete Ernő, Murathan Muslu, Gálffi László, Medveczky Balázs, Csémy Balázs, Hermányi Mariann. Forgalmazza: Beta Film.
A Hunyadi a Magyar Filmadatbázison
