Harmadik alkalommal rendezték meg a MiD, azaz a Made in Debrecen minikoncert-fesztivált, melynek keretein belül a debreceni és/vagy Debrecenhez kötődő,…
Bővebben
Harmadik alkalommal rendezték meg a MiD, azaz a Made in Debrecen minikoncert-fesztivált, melynek keretein belül a debreceni és/vagy Debrecenhez kötődő,…
Bővebben
December 13-án este a Malterben mutatták be Sebők György Az éggel egyenlővé című debütáló kötetét a debreceni Versműhely Változások követése…
Bővebben
Azok, akik csütörtök este a Malterbe látogattak, egy kissé formabontó könyvbemutató részesei lehettek, hiszen a program nem sokkal a kezdete…
Bővebben
Merész és egyáltalán nem szokványos témát dolgoz fel Lesi Zoltán költő és Ricardo Portilho dizájner Egy ugrás és a homár…
Bővebben
A magyar filmek mellett idén nemzetközi szekcióval bővült a Malter Filmfesztivál. A külföldieket ugyan most még nem díjazta a zsűri,…
Bővebben
Filmvetítés, interjúk, közönségtalálkozók és fiatal rendezők rövidfilmjeinek versenye – számos eseményt fog össze a Malter Filmfesztivál, amely október 15. és…
Bővebben
A Bánkitó keretében megrendezett Malter Vándor Filmfesztiválon három rövidfilmet díjazott a rangos szakmai zsűri, köztük egy Oscar-díjas alkotás rendezőjének új…
Bővebben
Közös filmversenyt hirdetett a Bánkitó Fesztivál és a Malter Vándor Filmfesztivál: olyan mozgóképeket várnak, melyek a jövőről szólnak a jelenért,…
Bővebben
A Malter Filmfesztivál idén negyedjére foglalkozik fiatal, független alkotók műveivel. Az esemény különlegessége, hogy mielőtt a szakmai zsűri díjazná a versenyfilmeket, azokat…
Bővebben