Afganisztánban a tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta nem nyitottak ki a lányok számára a középiskolák, ám van Nyugat-Kabulban 30 diák,…
Bővebben
Afganisztánban a tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele óta nem nyitottak ki a lányok számára a középiskolák, ám van Nyugat-Kabulban 30 diák,…
Bővebben
A Pozsonyban élő Száz Pál író, költő és egyetemi oktató a Sziveri János-díj idei kitüntetettje. A Sziveri János Társaság idén…
Bővebben
Ha érdekel az irodalom, próbálkoztál már vers- vagy prózaírással, és szívesen tanulnál kortárs szerzőktől, jelentkezz a Hajdúböszörményi Írótáborba (HÍR), ahol…
Bővebben
Baráth Katalint, Juhász Viktort és Farkas Veronikát ismerték el a 2022-es Zsoldos Péter-díj négy kategóriájában a névadó születésnapján rendezett április…
Bővebben
Másodszorra is meghirdette műfordítói pályázatát a Debreceni Egyetemi Színház (DESZínház). Az „Egy sima – egy fordított” nyertese románból fordított drámát,…
Bővebben
Két év, több száz pályázó, tíz nyertes és számtalan csodálatos irodalmi szöveg: egy fontos kezdeményezés, melyet az önkormányzatok közül elsőként…
Bővebben
Lukács Flórának ítélték idén a Makói Medáliákat, melyet hagyományosan a költészet napján adnak át.
Bővebben
Az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat – az 1,2 millió forintos pénzjutalommal együtt – Szabó Marcell költő kapja. A díjátadót…
Bővebben
Idén is megszervezi versíró pályázatát a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) a magyar költészet napja alkalmából, a határidő…
Bővebben
Alakok címmel indított podcastet Simonyi Balázs színész, filmrendező. Kosztolányi Dezső szövegein keresztül a 20. századi Budapest lakóit mutatja be színészek,…
Bővebben
Tar Sándor-napokat szerveznek …az én országomban címmel Debrecenben április 5-14. között, melynek keretében kétnapos konferenciát, fotókiállítást és filmmaratont is rendeznek.
Bővebben
Elkezdődött a Libri irodalmi díjak szavazása. A tíz jelöltre a zsűri és a közönség is voksol, hogy kiválasszák a Libri…
Bővebben
Petőfi töredékben maradt drámáján alapuló pályázatot írt ki a Pannon Várszínház, melynek első három helyezettje a zsűri döntése alapján Márton…
Bővebben
Életének hetvenedik esztendejében, március 22-én elhunyt Szkárosi Endre József Attila-díjas költő, performanszművész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, közölte a barátok és a…
Bővebben
Tizennyolc kategóriában adtak át művészeti díjakat március 15. alkalmából. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, az Emberi…
Bővebben
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a Pro Progressio Alapítvánnyal közösen rezidenciaprogramot hirdet a 2022-es évre művészek számára. A…
Bővebben
Angol-magyar nyelvű konferenciát szerveznek a Debreceni Egyetemen 2022. október 15-16. között, mely során az antropocénra, elméleti és tapasztalati kihívásainak halmazára…
Bővebben
Bemutatkozott az Egyesült Államokban a The Continental Literary Magazine, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) gondozásában megjelenő angol nyelvű irodalmi-közéleti folyóirat.
Bővebben
A Csokonai Színház lányszereplőket keres a Ráckevei Anna rendezésében készülő Für Elise című produkcióhoz, amely a Csokonai Fórum május 27-i…
Bővebben
Teréz, ou la mémoire du corps címmel, Sophie Aude fordításában jelent meg Franciaországban a magyar regény.
Bővebben