Mi kell ahhoz, hogy néhány fiatal táncos a nemzetközi siker részese lehessen? Hogyan képes egy produkciósorozat nyelvi, nemzeti és kulturális…
BővebbenSzikrakeresés, még egyszer
Négy nyertes pályázó 104 alkotásból. Második köre és kötete az először 2010-ben kiírt pályázatnak. A JAK és az Átrium Film-Színház…
Bővebben
Pollágh Péter verse
A névelőm vagy „A névelőm vagy: / ahhoz, hogy bármit fölfoghassak, névelőként eléje kell gondolnom téged.” Holló András Jaj, cigaretta-kifliket…
BővebbenElmélkedés egy ősbemutatóról
Forgách András író, forgatókönyvíró, dramaturg öt éve, Svájcban írta A fiú történetét. Szabó K. Istvánnak, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti…
BővebbenVéletlenül megtanultam szeretni
Mindössze annyit tudtam, hogy írótábor: írás, hallgatás, nagy rácsodálkozások és ásítozások. Aztán kérdeztem, hogy beköltözzek-e. Nekem minek, hát itt lakom.…
BővebbenTúllépni a prekoncepción
Nehezen tudok mit kezdeni azokkal a könyvekkel, amelyek úgy ábrázolnak számomra ismeretlen élethelyzeteket, hogy közben nem igyekeznek nyitni felém, az…
BővebbenA gyengeség az erősségünk
Az élőhalottak reneszánszát éljük. És a képzavarokét. Az utóbbi években nemcsak a vérszívók szaporodtak el a mozifilmekben és sorozatokban, hanem…
BővebbenFélnótások és többnyelvűek
Volt valami keserédes mellékíz ebben az utólagos, jóvátétel értékű gesztusban, hogy pár évtizeddel a Horger-ügy után, 1962 és 2000 között…
BővebbenLendületben az Our Youth
A debreceni hardcore zenekar, a Hope The Last feloszlását követően a tagok Our Youth néven, budapesti székhellyel folytatták a zenélést.…
BővebbenHorgony a homályban
Krasznahorkai Lászó a tavalyi Prima Primissima-díj átvételekor köszönetnyilvánítás helyett egy kis történetet osztott meg a közönséggel. Egyik barátjáról beszélt, aki…
Bővebben
Ami elmúlik, ami marad
A címlapon dominánsan szürke tónusok, levelek, egyetlen vörös résszel, egy nő tájba ágyazott sziluettje, a távolban egy férfi alakja, a…
Bővebben
Tóth Kinga versei az All Machine ciklusból
Vezérlő maga alá helyezi a személyiséget műanyag védi az áramköröktől gombokban futnak össze vezetékei idegvégződések irányítják izgatottságát és ridegségét ujjainak…
BővebbenViszlát, cordon bleu!
A déliek keblükre ölelnék az északi partot is! Legalábbis Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa és Légli Ottó, boglári…
BővebbenA szájkosár miattunk van
A Ludwig Múzeum legújabb kiállításának képei bátorságot várnak el tőlünk, próbára tesznek minket, de nem pusztán abban méretünk meg, hogy…
BővebbenIndián arci díszben
Fellapozva az asztalon feledett kötet. Kézbe veszi, forgatja, a borítót nézegeti. CsT, az indián. – mondom. Cseh Tamás − vágja…
Bővebben
Acsai Roland versei
Tücsökciripelés hóesésben (Lányomnak, egy Segantini-képre) Idén csak az emlékezetünkben szánkóztunk, Hóangyalok is csak ott röpködtek (hóembert viszont építtettünk), És egyre…
BővebbenSziréndalok szaxofonra
Számos felejthető alkotás után végre egy igazi gyöngyszem. Habár még csak az év felénél járunk, bizton állíthatom, hogy Chris Potter…
Bővebben