Kávézós vers Épp hazafelé tartottam a szeretőmtől – igazából nem szerettem, csak unalomból és megszokásból jártam fel hozzá –, amikor…
Bővebben
Kávézós vers Épp hazafelé tartottam a szeretőmtől – igazából nem szerettem, csak unalomból és megszokásból jártam fel hozzá –, amikor…
Bővebben
Kedvenc verseim Egymás mellé teszem a verseim, és arra gondolok, hogy mindegyiknek van helye, és ez megnyugtat, de félek, rám…
Bővebben
A horzsolás alatt hiperventillálok a visszaszámlálás akkor kezdődött el amikor először nem sírtam, ha megütöttek azóta hanyag kórházi ágy vagyok…
Bővebben
Frida Kahlo-inspirációk A törött oszlop felhasított bőr mögött ion oszloprepedések a gerincen puskatus a nyakszirtnek irányítva a váll derék és…
Bővebben
„Soha ennyi fiatal költő!” – e felkiáltással kezdődik az 1979-ben megjelent Arctalan nemzedék című esszéje, melyben a hetvenes évek pályakezdő…
Bővebben
A szabadság szövete Anyámat kérdezem a szabadságról. Repülnek keze alatt a lepedők, körülötte földszag van és sár. Járkál a kifeszített…
Bővebben
mozdul az ablak vidámság, pócsmegyer, húsz ok tóber tizenhárom, kedd, elalszik az álmai mellett, kókadt teste fölött megelevenedik egy kép…
Bővebben
1. Akár egy hárfán, úgy játszom én is pókhálómon, és mosolyra húzom fekete ajkam. Nyúlánk ujjakkal játszom gyönge ragacsfonálon, alig…
Bővebben
Orvosi citromfű levél 1. Megtűrnek a tundrán. Azért helyeztek ide, hogy mutációmmal ne zaklassak fel másokat. A szüleim halálra rémültek,…
Bővebben
kettő múlt Következő életünkben régi kodak fotókat nézegetünk, talán épp azon nevetsz, hogy mennyire nem vagyunk már divatosak. A szemhéjaim…
Bővebben
Arról, aki először vallott szerelmet Abból az estéből csak a málnás vodkában vagyok teljesen biztos, a tóból az emeletre menekültünk,…
Bővebben
az ipszilon rendszerek bomlásával takarózom, ahogy egy bolygó kilép saját teréből. felesleges mentegetőzés nélkül távozik, nem kérdez semmit, épp csak…
Bővebben
Csak látnám Ez egy haldokló férfi test. Egy konyhai baleset. Foltok, sebek, enyhén hátracsúszott fej. Bütyök a nagylábujj belső oldalán.…
Bővebben
A gyáva Ez az ember álnév mögött Féregként másik testet ölt. Ez a nő telefonon át Férfiként adja el magát.…
Bővebben
A havazás előkészítése Szerettem őket. Sajnáltam is őket. Az ételt nem rágtam meg helyettük, hiszen volt még foguk, az ínybe…
Bővebben
Áldozás gyerekkoromban elképzeltem hogy tűzoltó leszek és a megáradt folyókat csendben izzó vörösinges bárányokkal itatom fel az ébredés minden álomfoszlányt…
Bővebben
a kedvenc részem az ikertestvérem mindig mellettem áll arra néz amerre én ha balra fordulok ő is balra fordul ha…
Bővebben
Sír Ma úgy összevesztünk a temetőben anyám gazzal benőtt sírját keresve, hogy az indulattól majdnem elbőgtem magam a ravatalozónál. Este…
Bővebben
A Highgate dombon Késő július, és Coleridge halott. A temetési menet végigkígyózik az utcán, helyiek ácsorognak a sövénynél, kéz a…
Bővebben
három férfi böllér lassan vérezteti ki a dögöket hangamezők testén a vörös foltok ha rászáll a dér rózsaszínű akár gyermekszoba…
Bővebben