2020 nehéz év volt a magyar film számára is, hiszen a járvány miatt számos forgatást el kellett halasztani, illetve jó néhány, már elkészült alkotás bemutatója csúszik. Ennek ellenére idén is megtekinthettünk néhány igazán emlékezetes hazai filmet.
A 2020 őszére tervezett premierek, például Nagy Viktor Oszkár izgalmasnak tűnő dramedyje, a Becsúszó szerelem, Bergendy Péter horrorja, a Post Mortem, és Felméri Cecília szerzői thrillere, a Spirál 2021-ben kerülhetnek moziba, de a magyar közönség nagy része nem láthatta még a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon már vetített új Kocsis Ágnes-filmet, az Édent sem.
Mindennek ellenére idén sem maradtunk magyar filmek nélkül. Általános tendencia a koronavírus által beárnyékolt esztendőben, hogy a mozirajongóknak többnyire a különböző streamingszolgáltatók kínálatával kellett beérniük.
A magyar filmesek is éltek az alternatív, online forgalmazás lehetőségével.
Az egyik, az alábbi toplistán is szereplő, példaértékű film Hajdu Szabolcs Békeidője volt, amelyet a rendező és alkotótársa, Török-Illyés Orsolya alapvetően moziforgalmazásra szánt, de a koronavírus közbeszólt, így az online terjesztés mellett döntöttek. Az interneten, illetve okos tévékészülékeinken keresztül tekinthettük meg Oláh Judit listánkon szintén szereplő dokumentumfilmjét, az HBO GO-s Visszatérés Epipóba című alkotást, és ebben az évben debütált a Netflixen Sopsits Árpád 2016-os történelmi pszichothrillerjének, A martfűi rémnek a négyrészes minisorozattá bővített változata is. Nem online, hanem a televízióban vetítették Dombrovszky Linda remek irodalmi adaptációit, a Don Juan kopaszodik című filmet, valamint a számos díjat nyert Pilátust.
Természetesen, amíg volt rá lehetőség, a mozikban is láthattunk hazai filmeket. Szalay Péter a vasfüggöny lebontásában játszott magyar szerepvállalásra koncentrált Nincs parancs! című, igen erős dokumentumfilmjében, amelyben
amellett érvel, hogy bármi történt is az utóbbi harminc évben, 1989-re igenis büszkék lehetünk.
Az évet Szabó István Zárójelentése, valamint Gyöngyössy Bence Béres Józsefről szóló filmje, A feltaláló nyitotta – mindkét „orvosdráma” rendkívül izgalmas, aktuális témákat boncolgatott, és kiváló színészeket (Klaus Maria Brandauer, Gáspár Tibor) vonultatott fel, ám mindkettőnek voltak nagyobb hibái, amelyek miatt nem kerülhettek fel a toplistára.
A maga nemében erős alkotás Buvári Tamás történelmi témájú „női passiója”, a Magdolna, illetve Lakos Nóra Habja is: előbbi az atmoszférateremtésben és a Saul fiát idéző filmnyelvi megoldásaival jeleskedett, utóbbi az igényes romantikus komédia meghonosítására tett kísérletet. Ugyanígy megvannak az erényei a bűnügyi vígjáték műfajával próbálkozó Pesti balhénak, illetve a Patthelyzetnek is, ám sajnos mindkettő elrontott film, inkább a bottomba, semmint a topba kívánkoznak. Természetesen a top 5-ben szereplő magyar filmek sem hibátlanok, sőt van, amelyik több szempontból is támadható, ugyanakkor legalább egy aspektusból mind kiváló alkotás.
5. Oláh Judit – Visszatérés Epipóba
Oláh Judit műve felkavaró, társadalomkritikát is magában hordozó igaz történetet dolgoz fel. Pár évvel ezelőtt jelent meg egy tényfeltáró cikk a 444.hu-n egy bizonyos Sipos Pálról, aki az államszocializmus utolsó éveiben szervezett az úttörőtáboroknál sokkal vonzóbb nyári táborokat, amelyekben egy képzeletbeli fantáziavilágot épített fel – ezt nevezte Epipónak. A magánmitológia különböző rituálékat, rendkívüli eseményeket és szigorú szabályokat foglalt magába. Az olykor megalázó büntetéseknél azonban sokkal nagyobb probléma volt, hogy
Sipos az idősebb kamaszfiúkkal privát szexuális játékokat folytatott.
Csakhogy „jó magyar módra”, amikor az eset kitudódott, néhány érintett szülő felkereste a bűnöst, aki „szép csendben” véget vetett Epipó történetének. Habár a tanárként dolgozó férfi megijedt, és otthagyta állását is, nem sokkal később az állami televíziónál folytatta azt, amit Szendrőn, a nyaraltatások helyszínén elkezdett. Tehát a valódi felelősségre vonás elmaradt, ami nemcsak azért okozott nagy károkat, mert Sipos Pál új áldozatokat szedhetett, hanem mert az egykori táborozók is hallgatásra kárhoztattak.
A gyerekkorában szintén Epipóban táborozó Oláh Judit izgalmas filmet állított össze részben archív felvételekből, részben az áldozatokkal készített interjúkból, részben pedig „be nem avatott” társaival közös, rituális, a trauma feldolgozását segítő performanszokból. A Visszatérés Epipóba kreatív alkotás, amely egyszerre dokumentálja és rekonstruálja a tábori eseményeket, illetve Sipos Pál karakterét, akinek nem nehéz belesétálni a csapdájába, hiszen meggyőzőerejével és karizmájával még ennyi év után is
sikerült félrevezetnie az őt felkereső rendezőnőt; a „jelenkori” Sipos ennek eredményeként nem szerepel a filmben.
Így sajnálatos módon abban a tekintetben elbukik a dokumentumfilm, hogy ha az egykori tanárt ennyi év elteltével jogi felelősségre már nem is lehet vonni, akkor legalább a kamera kíméletlen objektívjén keresztül nézzen újra áldozatai szemébe. Ám abból a szempontból kifejezetten fontos a dokumentumfilm, hogy segített megtörni a több mint harmincéves hallgatást, arcot és hangot adott az áldozatoknak, legyen szó a szexuális zaklatások célpontjairól, illetve Sipos Pál akaratlan „cinkosairól”, akik mit sem sejtve segítettek fenntartani a férfi perverzióját fedező Epipót.
4. Dombrovszky Linda – Pilátus
Dombrovszky Linda eddig inkább fesztiváldíjas rövidfilmekkel (A kockaember), dokumentumfilmekkel (Megszállás 1968) és színvonalas tévéfilmekkel hívta fel magára a figyelmet, jóllehet, a külföldön hatalmas sikert arató Pilátus is arról tanúskodik, hogy a rendezőnő megérett egy nagyjátékfilmre. A Magyarországon sokáig perifériára szorított, illetve az irodalmárok által el nem ismert Szabó Magda azonos című regényéből készült drámán itt-ott ugyan érződik, hogy egy mozifilmnél jóval kisebb költségvetésből, a televízió számára készült, ám ezt leszámítva a Hartung Dávid operatőr által gyönyörűen fényképezett képsorokból egy csendes családi tragédia épül fel.
A hatvanas évekből jelenünkbe helyezett történet főhőse az idős Anna, akit férje elvesztése után makacs lánya, Iza erőnek erejével kiszakít falusi otthonából, és elvisz városi lakásába. A doktornő, mintegy szakmai ártalomból, egyre agresszívebben játssza a paternalista diktátort, nem törődve azzal, hogy édesanyja nem kér a „város áldásaiból”, csupán egy kis szeretetre vágyik, amelyet az anyagi javakon túl Iza nem képes neki megadni. Mindebből egy olcsó, könnyfakasztó melodráma is kikerekedhetne, de
Dombrovszky takarékos, profi rendezésének köszönhetően inkább lírai-realista, semmint drámai-expresszionista alkotásról van szó,
amelyhez kellett a két, finom gesztusokkal és arcrezdülésekkel játszó kiváló színész, Hámori Ildikó (Anna) és Györgyi Anna (Iza). Csupán egy-két, a halott férj képét, illetve férj és feleség múltbeli idilljét felidéző jelenet súrolja a giccs és a tévés szappanopera határát, egyébként a Pilátus szinte minden ízében mozivászonra kívánkozik.
3. Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika – Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában
Meglepő lehet, hogy egy természetfilm is felkerült erre a listára, ráadásul igen előkelő helyre, azonban Mosonyi Szabolcs neve mindig is garancia volt az igényes, gyönyörű felvételeket, izgalmas életképeket tartalmazó és fontos témákat érintő természetfilmekre (lásd a Gyapjaspille – Hernyók a pokolból vagy a Csendes gyarmatosítók című, agrártudományi szempontból is előremutató, „cselekvő filmeket”). Mosonyi a Vad-sorozatban (Vad Szigetköz, Vad Kunság, Vad Balaton) azt a célt tűzte ki, hogy bemutatja Magyarország ismertnek vélt – valójában ritkán látható – hol gyönyörű, hol szomorú arcát a természetben. A Vad erdők, vad bércek is ennek szellemében készült, ami a korábbi alkotásokhoz hasonlóan
nem pusztán egy szépen fényképezett természetfilm, hanem izgalmas, játékfilmes eszközökkel elmesélt történet.
Sőt, az alkotónak ez eddig a legkreatívabban megvalósított műve, amelyben egy fontos formai-dramaturgiai megoldás teszi igazán feszültté az egyébként szokás szerint négy évszakot felölelő történetet. Ez a fogás pedig nem más, mint a szubjektív nézőpont, illetve ezzel szoros összefüggésben a suspense. Azaz jó darabig, a film utolsó harmadáig nem derül ki, milyen fantomra utal a cím. Mosonyi Szabolcs csupán a nyomait, az általa bejárt utat mutatja meg, de magát az „entitást” nem.
Így a felszínen olyan, mintha valamilyen gonosz démon járná az erdőket, de erről szó sincs, pont az ellenkezője a helyzet: a fantom azért fantom, mert egy a természetes életteréről lassan végleg kiszoruló faj utolsó példánya a főszereplő. Természetesen nem kizárólag ez a faj kerül fókuszba, az ő útja mintegy ürügy arra, hogy a film készítői bemutassák az Északi-középhegység erdőinek élővilágát.
Ennek során pedig a Vad erdők, vad bércek egyfajta civilizációkritikát is megfogalmaz,
hiszen látjuk a növekvő, szaporodó flóra és fauna tökéletes rendszerét, de a fantom példáján keresztül, illetve a narrátor didaktikus kommentárja révén világossá válik, hogy az ember ezt a rendszert veszélyezteti, például azáltal, hogy kihalófélben levő fajok egyedeire vadászik. Sajnos a narrátorszöveg szájbarágós retorikája ront az impozáns összképen, illetve a rendezőpáros alkotása a természetfilmek bevett kliséit is felvonultatja.
2. Hajdu Szabolcs – Békeidő
Azon túl, hogy Hajdu műve nem kerülhetett hagyományos moziforgalmazásba, még egy kisebbfajta botrány is „ingyenreklámot” biztosított neki. A veterán rendező, Vitézy László először plágiummal vádolta Hajdut, minthogy az ő negyven évvel korábban bemutatott dokumentarista játékfilmjének ugyanez a címe. Később
Vitézy kifejtette, tart tőle, hogy majd egy lapon emlegetik az ő klasszikusát Hajdu művével,
ami ellen a filmben szereplő Schilling Árpád és Sárosdi Lilla személye, illetve a középkorú rendező múltja (Hajdu és osztálytársai 2002-ben, a Bánk bán című operafilm díszbemutatóján röplapokat szórtak szét az igazságosabb magyar filmfinanszírozásért tüntetve) miatt van kifogása.
Természetesen szó sincs plágiumról, sőt a Békeidő összetett, rétegzett film, bár nem feltétlenül jó értelemben tablószerű, és a rétegei között sem mindig erős és természetes a kapcsolat. Hajdu Szabolcs művének nincs klasszikus értelemben vett főszereplője, illetve maga a meg nem nevezett magyar város áll a középpontban, amely lehetne Budapest vagy épp Kolozsvár is (ahol egyébként maga a forgatás is zajlott). Ennél lényegesebb az a társadalmi látlelet, amellyel ironikusan rezonál a film címe. Elvileg „béke” van, azonban a magánéletekben háború dúl, sőt rendszerellenes tüntetések zajlanak az utcán, és a rádióból szinte megállás nélkül ömlenek a migránsokkal riogató hírek. Első látásra mesterkéltnek tűnik a Békeidő szerkesztésmódja által sugallt kapcsolat a publikus és privát erőszak, valamint a menekültellenes retorika között, azonban nem is annyira a hírek tartalma, hanem azok előadásmódja, gyakorisága és omnipotenciája a lényeg.
Hajdu Szabolcs filmjében egy olyan frusztrált társadalom jelenik meg, amelyben még az intim szférát is áthatja a politika.
A végzetes családi viták trivialitásokból robbannak ki; egy bolti jelenetben Sárosdi Lilla hősnője pusztán azért megy majdnem ölre az eladóval, mert az nem a szerinte megfelelő hangnemben szólt hozzá; a rendszerellenes tüntetőket egy idős „rendszerpárti” járókelő agresszíven próbálja „helyrerakni”; a szexuális zaklatási jelenet pedig mintegy összegzi ezeket az abnormális társadalmi interakciókat, és hangsúlyozza, hogy az alá-fölérendelt viszonyokban még kevésbé veszünk emberszámba másokat. A két Békeidőnek valóban nem sok köze van egymáshoz, de abban a tekintetben összekapcsolódnak, hogy mindkettő tűpontos látleletet nyújt koráról. Talán Hajdu Szabolcsé még pontosabbat és széleskörűbbet is, mint Vitézy Lászlónak az egy falu kálváriáját bemutató filmje. Hajdu műve képileg is kiemelkedő, Bántó Csaba operatőr és Nyitrai Karola látványtervező stilizált városképet alakítottak ki a „neonfényes” éjszakai miliőből, ezáltal erősítve az érzést, hogy egy magából kifordult, nem természetes világba nyerünk betekintést – ami persze tökéletes tükörképe mai életünknek.
1. Horvát Lili – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Talán maga Horvát Lili (Szerdai gyerek) sem hitte, hogy második nagyjátékfilmje a 2020-as év legjobb hazai alkotása lesz, amelyet Magyarország az Oscar-díjra is nevez, habár szerencsére a Felkészülés… nem tipikus Oscar-film. A rendezőnő komolyan veszi, de nem vérkomolyan adja elő témáját, a komikum, sőt a groteszk és az irónia nagyon is hangsúlyos a Márta nevű szétcsúszott idegsebész történetében. Ám a felszíni hasonlóságok ellenére közel sem egy Bridget Jones naplója-szerű dramedyről van szó, a rendezőnő ennél sokkal egyedibb hangvételű filmet készített. Ugyanis a sztori
úgy van megszerkesztve, hogy az idegileg labilis idegsebész szemszögén keresztül mi is elbizonytalanodjunk:
kollégája, szívszerelme viszontszereti-e őt vagy mindezt csak Márta képzeli. Így az idegsebészet motívuma több szempontból is fontos: egyrészt ez a szakma kellő komolyságot biztosít a karakternek, tehát elbizonytalanodása, csetlései és botlásai miatt nem lehet „dilis csajnak” tekinteni, másrészt az idegorvosnak gyakorlatilag hatalma van az emberi elme felett, egy vágással megváltoztathatja valakinek a valóságpercepcióját, sőt a gondolkodását is. A film keserű iróniája, hogy a főhősnő éppen a saját elméjének nem ura, a saját valóságérzékelésében nem biztos, így hiába profi a szakmájában, önmaga „idegrendszerét” nem tudja rendbe tenni.
Horvát Lili művének különlegessége, hogy a stáb valódi kórházakban, valódi idegsebészeten forgatott, és még egy igazi operáción is részt vehetett, így a Felkészülés… páratlanul autentikus alkotás. Abból a szempontból is igaz ez, hogy bár nem ez volt az alkotó eredeti célja, de
Márta története nemcsak groteszk és szubjektív szerelmi dráma, hanem társadalmi látlelet is.
A film alaphelyzete szerint a főhősnőnek a szerelméért le kell mondania amerikai karrierjéről, és vissza kell térnie Magyarországra, mert elvileg Budapesten kellene találkoznia a férfival. Ez a visszatérés egyértelmű visszalépésként tételeződik, itthon pedig a doktornő szembesül a hazai egészségügy áldatlan állapotaival, és a „dögöljön meg a szomszéd tehene is”-mentalitással. Jellemzően férfi kollégái irigyek rá, kívülállóként kezelik, és mivel nő, nem veszik komolyan. Sőt Márta és a hazaiak kapcsolatában megjelenik a külföldről hazatérő, illetve az „őslakos” magyarok közötti feszültség is.
Tehát a Felkészülés… sokrétű, okosan szerkesztett, gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató, szívmelengető és emberközeli alkotás,
két remek színésszel (Stork Natasa, Bodó Viktor). A cselekmény lezárása egyszerre hat szimplának és túlgondoltnak, így a katarzis sajnos elmarad. Ám ezt leszámítva Horvát Lili műve nagyon is megérdemelné legalább az Oscar-jelölést, de alkotóinak anélkül sem kell szégyenkezniük, mert filmjük a szeptemberi bemutató óta hatalmas fesztiválsikereket arat, és a hazai mozikban is jól teljesített.
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.