2021 határévet jelent a magyar filmben. Bár ezt a tézist valószínűleg csak nagyobb mozgóképtörténeti távolságból lehet majd teljes bizonyossággal igazolni, az átmenetiség így is tetten érhető volt az elmúlt hónapok kínálatában. Az éves hazai termés egy részét a „régi” filmalapos rendszer utolsó projektjei adták, miközben megjelentek már az új döntőbizottsággal és fejlesztési rendszerrel dolgozó NFI első fecskéi is a mozikban.
A tavalyi év hazai filmdömpinget eredményezett, részben annak köszönhetően, hogy néhány 2020 végi bemutató áttolódott az újranyitás utáni hónapokra. A legbátrabb forgalmazók gyorsan a mozikba küldték a dobozban maradt premierfilmeket, így a korlátozások feloldása utáni éledezés hónapjaiban meg lehetett nézni a 2020-as évértékelőnkben már méltatott Spirált, de Badits Ákos őrült debütje, az Űrpiknik, illetve Nagy Viktor Oszkár szerethető romkomja, a Becsúszó szerelem is a közönség elé került még a nyári időszakban. A tavaly bemutatott 26 magyar alkotás közül a legtöbb nézőt a magyar filmet politikai propagandaeszközzé silányító Elk*rtuk című „politikai thriller” szedte össze, melyet december közepéig több mint 130.000-en láttak mozikban és művelődési házakban.
A minőség és a siker aránya már kiegyensúlyozottabb a második helyen,
ugyanis a december végi állapotok szerint bő százezer nézővel, holtversenyben zárt a Toxikoma és a Nagykarácsony. Előbbi sok szempontból jó ízléssel közelített a nehéz témához és az irodalmi alapanyaghoz is, Tiszeker Dániel pedig a karácsonyi filmeket honosította meg sikerrel. A verseny szinte biztosan a Nagykarácsony javára fog eldőlni, hiszen Tiszekerék romkomja az ünnepi időszakban is szorgosan gyűjtötte a nézőket (így is lett, már több mint 126 ezren látták – a szerk.). Üdvözlendő fejlemény, hogy 2021-ben is voltak streaming-premierek: amellett, hogy a korábban mozikban futott alkotások is elérhetővé váltak online, kizárólag VoD-felületeken debütált a Rengeteg – Mindenhol látlak, a Mesék a zárkából, az Anyáim története és a Dívák is. Szokásunkhoz híven összeszedtük az elmúlt 12 hónap magyar filmjeinek legjobbjait, ezúttal egy tízes listában.
10. Dér Asia és Haragonics Sára – Anyáim története
Kiváló időzítéssel érkezett az HBO GO-ra Dér Asia és Haragonics Sára dokumentumfilmje márciusban. Épp akkoriban kezdett magasabb fokozatra kapcsolni az azóta is jelenlévő, az LMBTQ+-közösséget kártékonynak beállító politikai propaganda, így az örökbefogadás előtt álló pár, Virág és Nóra sztorija egészen új fénytörésbe került. Az Anyáim története azonban nem propagandafilm. A rendezőpáros a remekül kiválasztott főszereplők által alaposan körbejárja a hazai szivárványcsaládok helyzetét, és a gyermekvállalás nehézségeit sem leplezik. Sőt, a filmben fontos szerep jut annak, ahogy az örökbefogadott kislány sokáig nehezen tudja kezelni a két anyuka jelenlétét, melyet aztán az érett szülői hozzáállás old meg, akárcsak bármilyen egyéb gyermeknevelési problémát. Az Anyáim története megható és fontos mű arról, hogy a család az bizony család, a boldog pillanatokkal és a nehezebb helyzetekkel együtt is.
9. Török Zoltán – Vadlovak – Hortobágyi mese
Török Zoltán tíz évvel ezelőtti Vad Magyarországának kulcsszerepe volt abban, hogy a természetfilm műfaja itthon is kitörjön a tévécsatornák keretei közül. Azóta sorra készülnek a hazai tájakat bemutató, világszínvonalú, mozis forgalmazásra szánt művek, Gödöllőn pedig egy természetfilmes fesztivál is útjára indult 2015-ben. Török, aki korábban vidrákról és lemmingekről is forgatott, ezúttal egyetlen tájegységre, azon belül is főként egyetlen fajra, a vadlovakra koncentrált. Ez a kiválóan szerkesztett és káprázatos képekkel vászonra vitt film egy vadlócsikó felnövéstörténetén keresztül enged páratlan betekintést a hortobágyi pusztán folyton vándorló ménes életébe, miközben az egyes évszakok jellemző állatai, növényei és természeti jelenségei is megjelennek a lovak vonulásával párhuzamosan. A Vadlovak – Hortobágyi mese nemcsak informatív, de kifejezetten szórakoztató darab is, hála a jó ízléssel dramatizált történetnek, a szépen felskiccelt narratívának és Pokorny Lia kiváló narrációjának.
8. Fabricius Gábor – Eltörölni Frankot
A Velencei Filmfesztiválon mutatkozott be Fabricius Gábor első egész estése, mely a nyolcvanas évek Magyarországán működő politikai pszichiátriák felidézésével és egy megváltástörténettel vizsgálja a múlttal történő szembenézés, valamint a transzgenerációs traumák kérdését. A címszereplő a korabeli underground zenei közegben mozog, rendszer- és hatalomkritikus szövegei miatt pedig hamar meggyűlik a baja az állampárttal. Fabricius radikális szerzői eszközökkel mutatja meg Frank kálváriáját. Dobos Tamás kamerája folyamatosan a főszereplőre tapad, hosszú snittek és jó ritmusérzékkel megkomponált kameramozgások tartanak bent minket a főhős világában. Az Eltörölni Frankot koherens és figyelemre méltó rendezői bemutatkozás, mely újszerűen közelít a nyolcvanas évek underground zenei szcénájához.
7. Kis Hajni – Külön falka
Két fantasztikus és komoly fesztiválsikereket elérő rövidfilm (Szép alak, Last Call) után nem okozott csalódást Kis Hajni egész estés bemutatkozása sem. A rendező ismét a rá jellemző empátiával fordul a társadalom perifériájára szorult figurákhoz, így a részben személyes élményeken alapuló apa-lánya egymásra találás jócskán tartogat a korábbi rövidfilmekre jellemző emlékezetes és szívszorító pillanatokat. Kis Hajni nem könnyítette meg a saját dolgát a castingot illetően. A két főszereplő, Horváth Zorka és Dietz Gusztáv nem játszottak még filmben ezelőtt, így aztán külön bravúr, hogy mindketten kifogástalan alakítást nyújtanak, manírok nélkül képesek megragadni az egymásra utalt, kívülálló figurák lényegét. A lecsúszott kidobó apuka és az ő balhés, notórius hazudozó lánya szeretetre és megértésre vágynak, amit csak egymásnak adhatnak meg a maguk tökéletlen módján. Szívszorító és felemelő élmény a Külön falka, egy hihetetlenül tehetséges és éleslátó rendező szerethető nagyjátékfilmes bemutatkozása.
6. Mundruczó Kornél – Evolúció
Mundruczó Kornél a Pieces of a Woman mellett egy másik mozgóképpel is jelentkezett tavaly. Az Evolúció a transzgenerációs traumákról szól, mely mostanság kifejezetten sokat tárgyalt téma a magyar kultúrában. Orvos-Tóth Noémi nagy hatású könyvei (Örökölt sors, Szabad akarat) mellett készültek dokumentumfilmek (Születési helye: Auschwitz) és játékfilmek (Eltörölni Frankot) is, amelyek érintették a nemzedékről nemzedékre öröklődő élmények és impulzusok problematikáját.
Az Evolúció egy zsidó család három generációján keresztül járja körül az identitás kérdését
az Auschwitzban született nagymamától a már Németországban élő, magyarul nem beszélő unokáig. A három főszereplő egy-egy fejezetet kap, a mesteri hosszú snittel kezdődő első rész az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítását örökíti meg, a második etap a családi körben előkerülő tipikus kérdéseket és konfliktusokat sűríti egy letaglózó hosszú beállításba, míg a zárlat már az eltérő kultúrák békés együttélését tematizálja. Mundruczó és állandó alkotótársa, Wéber Kata ezúttal remekül működtetik a művet átszövő szimbólumokat (hajcsomó, víz, temetési rituálé, állatmaszk), az Evolúció így egy jó formában lévő rendező sallangmentes munkája.
5. Kőrösi Máté – Dívák
Ez az HBO GO-n debütált dokumentumfilm nemcsak három kallódó, érettségi előtt álló huszonéves lányról szól, de a mozgóképkészítés folyamatáról és nehézségeiről is. Kőrösi Máté jó érzékkel szőtte bele saját magát, valamint a főszereplőihez fűződő viszonyát a narratívába, a Dívák így a szociográfiai érzékenység mellett metafilmként is működik. Szani, Tina és Emese traumákkal és komplexusokkal terhelt múltja, valamint összetett személyiségük fokozatosan tárul fel a rendező, ezáltal pedig a befogadó előtt is. Kőrösi sikeresen hozza közel a nézőhöz a három kívülálló, a hagyományos iskolarendszer keretei közül kilógó lányt. A Dívák emellett generációs látleletként is nézhető, a főszereplők problémái (tanulmányok, párkapcsolatok, családi ügyek) a mai magyar huszonévesek életének is szerves részét képezik, ez pedig szintén segíti az azonosulást. Kőrösi Máté egy remekül szerkesztett, jó tempójú és szórakoztató dokumentumfilmmel mutatkozott be, bebizonyítva, hogy a téma tényleg az utcán hever.
4. Enyedi Ildikó – A feleségem története
Enyedi Ildikó évtizedek óta dédelgetett filmterve vált valóra Füst Milán regényének adaptációjával. A feleségem története annyiban mindenképp rokon az Oscar-jelölt előző művel, a Testről és lélekről-lel, hogy a lényeg itt is a felszín alatt lakozik, a végeredmény pedig egy furcsa rezgésű, lebilincselően szép alkotás. Enyedi fő stratégiája az volt, hogy az adaptáció során Füst aprólékosan kimunkált, jó sodrású mondatait hasonló karakterű képekre fordítja, miközben
a szereplők legapróbb gesztusai, összenézései, mozdulatai nyitják meg a felszín alatti érzelemgazdag világot.
A feleségem története nem egy könnyű néznivaló a maga bruttó háromórás játékidejével, ám Enyedi meghálálja a nézői türelmet és nyitottságot. Störr kapitány és Lizzy esendő, félelmekkel, titkokkal, vágyakkal teli figurák, Léa Seydoux és Gijs Naber pedig rendkívüli érzékenységgel keltik életre ezeket az árnyalt karaktereket. Külön dicséretes, hogy Enyedi Störr nézőpontját választja, így a marcona tengerész rezdülései által kerülhetünk közelebb ahhoz, hogy megértsük a szerelem egyszerre pusztító és mámorító természetét.
3. Fliegauf Bence – Rengeteg – Mindenhol látlak
Fliegauf Bence 2003-ban bemutatott első egész estéséhez készített folytatást, mely Ezüst Medvével távozott a tavalyi Berlinaléról. Ám nemcsak a díjnyertes Kizlinger Lilla alakít emlékezeteset a Rengeteg – Mindenhol látlakban. Balla Eszter, Fancsikai Péter, az első részből ismerős Cziffer László és Fliegauf János is remekelnek a hosszú, jó ritmusú dialógusokkal, közelikkel és sok svenkkel operáló, egymással laza tematikai kapcsolatban álló jelenetekben. A rendező ismét drámai, meghökkentő, sokszor a mágikus realizmusba forduló szituációkba dobja be nézőjét, melyek mindegyike egy-egy fontos jelenségre – időskori elmagányosodás, generációs konfliktusok, toxikus párkapcsolatok – reflektál. A Rengeteg – Mindenhol látlak nemcsak hogy méltó utódja az első résznek, de az abban látott formula továbbfejlesztésére is képes.
2. Lőrincz Nándor és Nagy Bálint – Legjobb tudomásom szerint
Listánk élére két elsőfilm kerül, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotása ráadásul 2021 egyik legkellemesebb hazai meglepetése. A Legjobb tudomásom szerint megrázó erőszakdráma, mely a diszfunkcionális párkapcsolatok dinamikáját is hatásosan mutatja be. Az alkotók szinte végig bizonytalanságban tartanak a Hámori Gabriella által megformált Nóra tragédiáját illetően, így a játékidő előrehaladtával a hatóságokkal, valamint a bizonytalan férjjel, Dénessel (Bodolai Balázs) együtt a néző is egyre inkább kételkedni kezd a láthatóan traumatizált nő állításaiban. Ez a friss és biztos kézzel szerkesztett mű egyenrangú félként kezeli a befogadót, miközben a szereplőknek a konkrét helyzetben adott reakciói mögött egy évek óta működésképtelen társas kapcsolat árnya sejlik fel.
1. Nagy Dénes – Természetes fény
Nagyot ment a magyar delegáció a tavalyi Berlini Filmfesztiválon. Kizlinger Lilla a legjobb női alakításért járó díjat nyerte el a Rengeteg – Mindenhol látlakért, Nagy Dénes pedig első egész estésében nyújtott rendezői teljesítményéért Ezüst Medvét kapott. Az elismerés a messzemenőkig jogos, Nagy filmje ugyanis úgy képes átadni a második világháború poklát, hogy a játékidő túlnyomó részében baltaarcú magyar bakák fronton töltött szürke hétköznapjait követjük. A film mindvégig képes fenntartani a feszültséget, a csak tavaly másodjára brillírozó Dobos Tamás kamerája szikár, baljós képeket fest, a többségében civil szereplőknek hála pedig minden képkockán tetten érhető az autenticitás. A kimódolt tempó és a fojtogató atmoszféra hatására a Természetes fény mély nyomot hagy, és a megtekintés után még napokig képes bent tartani. Az biztos, hogy e nagyszerű film után másképp fogunk visszatekinteni nagyapáinknak a frontról szóló, gyakran szűkszavú és önismétlő beszámolóira.
