A hazai divatkollekciók éves toplistájának összeállításakor főként a saját stílusomra rímelő, de a divatfogyasztók ítélete alapján is izgalmasnak látszó, tapasztaltabb ruhatervezők által…
BővebbenÁtélhetővé tenni a történetet
Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényét többen a 2014-es év legjobb könyvének kiáltották ki. A szerző a tőle megszokott szenvedéllyel…
Bővebben
Császár László meséje
Haralambus, a jó király 1. I. Haralambus bölcs és igazságos királyként él a munu nép emlékezetében. Fénye századokon át tündököl.…
Bővebben„A természetben lévő megkérdőjelezhetetlen”
Zomborácz Virág Utóélet című nagyjátékfilmje az év egyik szenzációja volt a hazai mozikban. Hogyan látta vajon a forgatást a jelmeztervező?…
BővebbenSzép szorongás, halk melankólia
„Képtelen vagyok mesélni. / Csak egy helyben tudok állni a múltban” – olvassuk Izsó Zita új verseskötetében a rövidre zárt…
Bővebben„Egyszerre hazudhatok és mondhatok igazat”
Szántó Tamás, vagyis Kisszántó neve ismerősen csenghet azoknak, akik otthonosan mozognak a debreceni underground szcénában, hiszen szinte minden helyi szubkulturális rendezvényen jelen…
BővebbenKátrányba ragadt beszéd
Szijj Ferenc versesköteteit mindig nagy várakozás előzi meg. Most sem volt ez másképp, az Agyag és kátrány című könyv az…
BővebbenA befejezés kínja
Kertész Imre új könyve végső soron homogén kötetként olvasható, mert bár ismételten szerepel benne egy úgynevezett „betétregény”, az lényegében nem…
BővebbenNápolyt látni… és meghalni
Az év agyonhájpolt tévéfilmes történése Olaszországban a Sky Atlantic nevű csatorna által indított sorozat, amely a maffia, a szervezett bűnözés kérdésköreit tárgyaló közelmúltbeli…
BővebbenA színészet szürreális műfaj
A sikeres és közkedvelt első évad után immár ősz óta új részekkel futott és nemrég ért véget a Terápia című magyar sorozat…
BővebbenKosztolányi élt, él és élni fog!
Bíró-Balogh Tamás Mint aki a sínek közé esett című könyve nem egy könnyen bekategorizálható irodalomtörténeti munka Kosztolányi Dezsőről. Nem mintha…
Bővebben
Lukács Flóra versei
Esti mese Egy láncra vert gepárdon Felejtette tekintetét, Mikor felszakította autójával A szalagkorlátot. Azóta egymáson remegnek ritmusra Szívszerveik. Ezt hallucinálja…
BővebbenEgy város titkos története
Történelem, siker, erotika. P. Horváth Tamás Tündérváros című regényének borítója ezt ígéri az olvasónak, Nyáry Krisztián fülszövege pedig fekete zsakettes…
Bővebben„Mi nem gazdagodunk meg a zenéből”
A 2009-ben alakult Kisavas tagjai szerint két zenei vonal létezik korunkban: a populáris és az underground. Hova sorolható a Kisavas?…
BővebbenTöredezett Y generáció
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan – mondja Reisz Gábor, valamint az ő filmjére hivatkozva Szabó György is, aki a Trafó…
BővebbenAz élet viharában
Almási Évát színpadon látni: nagy szerencse. Nem csodálnám, ha valamelyik álmoskönyvben ez a bölcsesség olvasható lenne. Persze nem csak szerencséről…
BővebbenKapcsolódj be, olvasó!
Meghatározó olvasmányélményekkel, a tárcanovelláiról írott szakdolgozat megválaszolatlan kérdéseivel és a magam huszonöt évével izgatottan várakoztam a megbeszélt helyen. Egy nagy…
BővebbenMűködés – izgalom – delej
Egy humoros, kellemes atmoszférájú, kellőképpen izgalmas és fontos kérdéseket felvető beszélgetésnek lehetett részese, aki ellátogatott Lapis József második, Líra 2.0 –…
Bővebben
Nyerges Gábor Ádám verse
Szabadnapos Szendikének Lépteimet néha úgy hallom, mintha mögöttem jönnének, mint egy emberét, aki vendégségbe készülődik hozzám és nem örülök a…
BővebbenBudapest provinciális város
A Délibáb bemutatójának apropóján beszélgettem Hajdu Szabolccsal a Budapest Jazz Clubban. A rendező egy kávé fölött arról is mesélt, hogy…
Bővebben