Bognár Péter, Szőcs Petra, Owen Good, Sineger Julianna és Keserű Imre kapják idén a Déry-díjakat.
Bővebben
Bognár Péter, Szőcs Petra, Owen Good, Sineger Julianna és Keserű Imre kapják idén a Déry-díjakat.
Bővebben
Az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat – az 1,2 millió forintos pénzjutalommal együtt – Szőcs Petra költő kapja, jelentették be…
Bővebben
Kevés hálátlanabb feladat van a rangsorállításnál, legfőképp mert valami mindig kimarad belőle. Előre érdemes tisztázni azt is, hogy mit jelenthet,…
Bővebben
Mára közhellyé vált a mondás, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet. Sok esetben…
Bővebben
Öt szerző nem veszi át a Térey-ösztöndíjat abból a 45-ből, akiknek a névsorát a Petőfi Irodalmi Múzeum január 21-én tette…
Bővebben
Szőcs Petra a kelet-európai filmek egyik legfontosabb fórumának, a németországi Cottbus-i Filmfesztiválnak a Dialog-díját vehette át november 9-én Déva című…
Bővebben
A Magyar Filmhét ötödik alkalommal sem okozott csalódást a hazai mozgókép azon szerelmeseinek, akik az elmúlt egy év terméséből szerettek…
Bővebben
Nemes Jeles László Napszállta című második nagyjátékfilmje meghívást nyert a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába, így az Arany Oroszlánért versenyezhet.…
Bővebben
Kolozsvár vonzó? Kolozsvár a ködök városa? Centrum vagy periféria? Esetleg „pericentrum”? Kolozsvár „törtet” vagy „lemarad”? Kolozsvár „fikció”? Miben áll az…
Bővebben
Trencsényi Klára Reményvasút című filmje, Szőcs Petra Csoszogj úgy alkotása, valamint Tóth Luca Superbia című rövidfilmje is szerepel a 22. Szarajevói…
BővebbenKánikula van Szigligeten, egyre kevesebben ülnek be a délutáni beszélgetésekre. Pedig erős és kiegyensúlyozott a program: van szó futballról, nőirodalomról…
BővebbenA délután első felében Szőcs Petra filmjével és egy gyermekirodalmi kerekasztal-beszélgetéssel tényleg választ kaptunk arra, hogy milyen, mikor a gyerek…
BővebbenAz idei JAK-táborral kapcsolatban többen is szkeptikusak voltak, hiszen több évnyi szigligeti kastélykörnyezet után Balatonszemesre költözött a nyár e kiemelt…
BővebbenSzőcs Petra költő és filmrendező egy személyben. Kétvízköz című első verseskötete 2013-ban jelent meg, amiért Makói Medáliák Díjat kapott, A kivégzés…
Bővebben2013 könyvei között szemezgetni egyszerre jó és rossz dolog. Rossz, mert elég átfutni a könyvheti kiadványok jegyzékét, hogy elfogjon a…
Bővebben
Huszonhét évesen ébredtem, és alig tudtam valamit. Vagyis már megtanultam megnevezni a dolgokat – mint az ügyes diák – az…
BővebbenTalán kissé szokatlan, hogy egy nyári táborban tudományos előadásokat hallgatunk, Németh Zoltán szereplése azonban kivételnek számított. Németh előző napi gondolatmenetét…
BővebbenTalán nem meglepő, hogy egy átbeszélgetett és – nyáridő lévén – átmulatott éjszaka után csöndes délelőttben lehetett részünk a JAK-tábor…
BővebbenA legfrissebb Műútban elgondolkodtató vita alakult ki Krusovszky Dénes új kötete kapcsán a magyarországi kritika jelenlegi helyzetéről, feladatairól, megközelítési módjairól.…
Bővebben„Hát megjöttek! Hát megjöttek az irodalmárok. Az ő kurjantásaik verik szét a hajnalt – szakadt, szürke, nyűtt – a csend…
Bővebben