Markó Béla előző, Visszabontás című kötete és ez a mostani, a Festékfoltok az éjszakán nem csupán a naplójelleggel kapcsolódnak össze, hanem két másik kötettel…
BővebbenA szimulákrumok irányítása
Az Agave Kiadó megalakulása óta többé-kevésbé kitartóan folytatta Philip K. Dick műveinek kiadását. Azóta a könyvek utolsó lapján a minőség…
BővebbenA hazaféltés fiókjai
Kétségtelenül fontos kötet megismerésébe kezd az olvasó, amikor a 2012-ben megjelent Édes hazám versantológiát kézbe veszi…
BővebbenPrizma’s Eleven
Önmagát eleinte filmművészeti folyóiratként definiálta az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakának (akkor még) végzős hallgatói által 2009-ben útjára indított Prizma.…
BővebbenNagyon szomorú trópusok
Azok a szerencsések, akik az idei Könyvfesztiválon szem- és fültanúi lehettek a Michel Houellebecq-kel folytatott pódiumbeszélgetésnek, talán még emlékeznek arra,…
BővebbenA szerelmi építészet fonákja
„A szerelem elrohanások és kirohanások csomópontjainak hálózata.” – olvashatjuk a 2013-as könyvhétre megjelent, rövidprózákat tartalmazó Láng Zsolt-kötet címadó novellájában, a…
BővebbenElszabadult tenyészet
„Már megint ezek a kurva növények, és a növények átkozott termesztője!” – idézhetnénk Bartók Imre új regényének rendőrnyomozó karakterét, mintegy…
BővebbenHárom, kettő, egy… kilövés!
A Naprendszer bejárásának egyszerűbb módja is akad, mint az űrutazás, nem kell mást tenni, mint kézbe venni Székelyhidi Zsolt Űrbe!…
BővebbenSzéttörni az üvegházat
Nagy Gabriella második prózakötete – az Idegen kétségbeejtően maníros stílusa után – a nyelvi kifejezés élőbeszédszerű gazdaságosságát ötvözi a már-már lírába…
BővebbenFákról, erdőről
Az ember felnő, közben az álmai elkopnak, mint a zebra, amelyen túl sokszor keltek át. A korral együtt elhomályosul a…
BővebbenFősodorban
Amibe ugrik, az mély víz, de átússza. Tüdeje minden karcsapással erősebb lesz, s nyugodtak lehetünk: mikor átér a túloldalra, mindenről…
BővebbenA szabadság határai
Pál Dániel Levente immáron harmadik verseskötete – a Hogy éltünk, nem hiába – mintha az előző két kötettel alkotna egy…
BővebbenHomokvárak és gyapotpihék
Az 1938-ban, nem sokkal Ausztria német bekebelezése után született Monroe E. Price, a Pennsylvania Egyetem és a Yeshiva Egyetem jogászprofesszora –…
BővebbenNosztalgia helyett plebejusvonzalom
Önkényuralmi emlékeink – szól Nóvé Béla legutóbbi könyvének alcíme, így pedig nem okoz különösebb meglepetést, hogy a rendszerváltást megelőző negyven…
BővebbenA köz(ös)beszéd főpróbája
Szálinger Balázs Köztársaság című kötete már szerkesztési elvének vakmerőségével sem akarja kétségek közt hagyni az olvasót, miszerint nem tér le korábbi verseskönyve,…
BővebbenA sokszínűség dicsérete
Borbély Szilárd könyvének olvashatóságát egy paradoxon alapozza meg, szervezi s egyben avatja egyedülállóvá a kortárs irodalomértésben – hogy rögtön meg is…
BővebbenSzikrakeresés, még egyszer
Négy nyertes pályázó 104 alkotásból. Második köre és kötete az először 2010-ben kiírt pályázatnak. A JAK és az Átrium Film-Színház…
BővebbenTúllépni a prekoncepción
Nehezen tudok mit kezdeni azokkal a könyvekkel, amelyek úgy ábrázolnak számomra ismeretlen élethelyzeteket, hogy közben nem igyekeznek nyitni felém, az…
BővebbenFélnótások és többnyelvűek
Volt valami keserédes mellékíz ebben az utólagos, jóvátétel értékű gesztusban, hogy pár évtizeddel a Horger-ügy után, 1962 és 2000 között…
BővebbenHorgony a homályban
Krasznahorkai Lászó a tavalyi Prima Primissima-díj átvételekor köszönetnyilvánítás helyett egy kis történetet osztott meg a közönséggel. Egyik barátjáról beszélt, aki…
Bővebben