Bekövetkezett, amitől féltem. Az intenzív, hajnalig tartó bulinak az lett az eredménye, hogy kénytelen vagyok ellógni az irodalmi túrát, ha…
Bővebben
Bekövetkezett, amitől féltem. Az intenzív, hajnalig tartó bulinak az lett az eredménye, hogy kénytelen vagyok ellógni az irodalmi túrát, ha…
Bővebben
A budapesti Gundel étteremben január 16-án (csütörtök) délelőtt adták át az első Baumgarten-emlékdíjakat – a nívós elismerést Kukorelly Endre közösségi…
Bővebben
Sokan összegyűltünk. Alföld-számok a székeken és a pogácsa mellett az asztalon, a nyomdából, még befóliázva. Szinte üzente: ez a délután…
Bővebben
Harmadik alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Magyar Könyvkiadók Napját. A rendezvény célja, hogy egyfajta…
Bővebben
„Tészta a fejem. / Túróstészta a fejem.” (37.); „Magára hagyták, ez a mániája, / és van benne valami anyámból, /…
Bővebben
Nyugodt szívvel vállaltam el a 2018-as verseskötetküldetést, hiszen úgy éreztem, egész évben versekkel, kötetekkel jöttem-mentem, olvastam, írtam. Ám a válogatás…
Bővebben
„»[P]eriodikával oltod magad« – olvasom a 2018/2-es Hévízben megjelent Miklya Zsolt-versben december 11-én 23:43-kor. Nem sokkal, csak néhány órával azután,…
Bővebben
Sorvezetőnek kölcsönöztem a címet a költőtől (aki egyben festő is, tudós, és kamarazenész), mert könnyen szétszaladna tollam (a virtuális éppúgy,…
Bővebben
Metszet „Mentem, mint egy darab léc.” Szép – Tandori Meg sem kísérlem utánozni, mit utánozni, szavakba foglalni azt a jelenetet a…
Bővebben
A húgommal és József Attilával A húgommal járunk látogatóban egy hatalmas termetű nőnél, az asszony csomagol, nem tudjuk, miért, nem…
Bővebben
Entrópia Hitler és Teréz anya között elenyésző a különbség. Sőt, tovább megyek: elenyészett. Amnézia Elfelejtettem, melyik volt előbb: a tyúk…
Bővebben
Marno Jánost, Áprily Lajost és Nagy Gáspárt választotta tagjai közé a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) a keddi közgyűlésén.
Bővebben
Első (ÉS-beli) reagálásom óta kiújult a már-már kórosnak mondható J. A.-megszállottságom, ezt tehát most Önnek köszönhetem, így azt is, hogy végre…
Bővebben
Marno János kapta idén a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat, a lírikusról elnevezett költőverseny fődíját, A dal című alkotásáért. A díjátadón egy különdíjat és egy idén…
Bővebben
Szálinger Balázs címadó mondata azonnal megütötte a fülemet. De akkor milyen is lehet egy írótábor? Olyan, ahol a jókedv és…
Bővebben
Ennél sem leszünk már fiatalabbak – búcsúszik az ember kissé fájó szívvel az elmúlt esztendőtől, de abban legalább vigaszra lel,…
Bővebben
A 2000 már csak jókora tervezett késéssel képes kiküszöbölni azokat a financiális nehézségeket, amelyek az NKA körüli bonyodalmakkal szaporodtak meg…
BővebbenNárcisz „Vagy, ha ez nem, a vakságnak kiürítem poharát.” (Arany János: Ex tenebris) Lassan felszívódik. Ahogy emeli ajkához a papírpoharat,…
BővebbenKöves Gyuri nem a Hollywoodba tartó vonatra szállt fel 1944 tavaszán. Koltai Lajos filmrendező azonban azzal, hogy lényeges pontokon (leginkább…
BővebbenA Déri Múzeum az Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című kiállítással nyitotta meg ismét kapuit a nagyközönség előtt.…
Bővebben