A zenészek minden koncerten hatnak a közönségükre. A közönség is hat a zenészekre. Ez egy körforgás, és nincs benne olyan,…
Bővebben
A zenészek minden koncerten hatnak a közönségükre. A közönség is hat a zenészekre. Ez egy körforgás, és nincs benne olyan,…
Bővebben
A Szigetről beszélni ma már általában klisék egymásra dobálását jelenti. Lábtaposásért bocsánatot kérni, vagy nem a másikat okolni olyan, mintha…
Bővebben
A versek, szövegek megzenésítése – közhellyel élve – majdcsak egyidős az emberiséggel. Igen, már az ókori görögök hangszerkísérettel adták elő…
Bővebben
Ahogy az összművészeti fesztiválok általában, ez is igyekszik a kikapcsolódáson kívül valami extrát nyújtani. „Az Ördögkatlan olyan, amilyenné ti teszitek” –…
Bővebben
A Kaposfest Kamarazenekar és Baráti Kristóf neve elsőre talán összeegyeztethetetlennek tűnik Süveg Márk Saiid, Prieger Zsolt, Beck Zoltán és Szendrői…
Bővebben
Szélvészként söpört végig a világon a Lukas Graham név az együttes 7 Years című dalának megjelenése után, melynek sikere azóta…
Bővebben
Ahogy az Ibolya teraszán isszuk az első délutáni védőitalunkat, egymást méregetjük a tőlünk pár méterre villamosozó fesztiválközönséggel. Debrecen fő útvonalai…
Bővebben
A Campus Fesztivál pénteki napja sok jót ígért, és a porfelhőn túl be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A…
Bővebben
A szerdai nulladik nap után csütörtökön hivatalosan is megnyitotta kapuit a 10. jubileumi Campus Fesztivál, kezdetét vette tehát Kelet-Magyarország legnagyobb…
Bővebben
Szívem szerint idén is kifejteném, hogy ez a fesztivál TÉNYLEG más, hogy a négy nap után egy családként távozik a…
Bővebben
Az idei Dunaújvárosi Diákköztársasági Napok (DUDIK) harmadik napján a 30y frontemberével, Beck Zolival beszélgettem a koncert előtt, aki a dunaújvárosi…
Bővebben
Idén nyolcadik alkalommal ad otthont Kaposvár az ország egyik legfontosabb komolyzenei fesztiváljának, a Kaposfestnek, és mint megtudtuk, az idei fesztiválbérleteket…
Bővebben
Idén 25. alkalommal rendezték meg a soproni VOLT-ot, az ország egyik legnagyobb és legjobban várt rendezvényét, ahol számtalan nemzetközi név…
Bővebben
Az elmúlt tíz évben az lett a szokásunk, hogy a Fishing on Orfű utolsó éjjelén még utoljára bejárjuk a Panorama Camping…
Bővebben
A The Biebers zenekar 2012 nyarán robbant be a köztudatba a Dance című dallal, akkor még az arctalanság homályába burkolózva,…
Bővebben
Amikor jegyet váltottam a vasárnapi Rancid- és Green Day-koncertre, elsősorban nem a kurrens zenei ízlésem, sokkal inkább a nosztalgia és…
Bővebben
Hét év telt el a The Fall és a Plastic Beach óta, és sokan úgy gondolták, köztük én is, hogy…
Bővebben
Perjéssy-Horváth Barnabás Határsáv című dokumentumregénye alcíme szerint A debreceni Calandra zenekarról és koráról szól. Magában, egyetlen címmel nemigen lehetne meghatározni, pontosan…
Bővebben
Kemény Zsófi, a nép és a PR-szakemberek által vállra emelt polihisztor raplemezt jelentett meg. Mielőtt még a Piaci rés belesüppedne…
Bővebben