Tolnai Ottó verseit és prózai szövegeit olvasva feltűnhet a bennük megszólaló naiv hang és őszinte érdeklődés, amely a jelentéktelennek tűnő…
Bővebben
Tolnai Ottó verseit és prózai szövegeit olvasva feltűnhet a bennük megszólaló naiv hang és őszinte érdeklődés, amely a jelentéktelennek tűnő…
Bővebben
Ritka, hogy egy filmet annak ellenére sem érzünk igazán rossznak, hogy abban egyszerre négy kulcskarakterről nem derül ki semmi a…
Bővebben
Hetven esztendeje vette kezdetét Debrecenben a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola tevékenysége. Tíz évvel ezelőtt visszatekintő tárlattal és baráti…
Bővebben
Értékelhető televízióadás utáni kapcsolgatások során előfordul, hogy rá-rábukkanok arra a csatornára, amelynek az adása négy – háromhavonta váltogatott – felvételből…
Bővebben
Szabó Magdát és Náray Tamást nemcsak a cívisváros és a Nagytemplom harangzúgása köti össze, hanem ennél sokkal több minden. Személyesen…
Bővebben
Állítólag ma van az a nap, amivel a Harry Potter-saga befejeződött, vagyis a 19 évvel későbbi tanévkezdés, a nagy nap,…
Bővebben
A rosszak születése Adom hírként és meseként! Onnan kezdem, amikor a Szél-király és a Köd-király még nagy haragban voltak egymással,…
Bővebben
Reggel, miután befejezem a tudósítást, az első dolgom megbizonyosodni afelől, amit Szabó Márton István mondott. Szerinte az egy dolog, hogy…
Bővebben
Az első meg az utolsó nap a legfárasztóbb – szokták mondani a táborok és fesztiválok rutinos résztvevői. Negyven perce zötyögök…
Bővebben
A Notre Dame-i toronyőr című musical premierjén minden előadó remekelt, ám csak az Esmeraldát játszó Gubik Petra és a cigánykirályt…
Bővebben
Szürke, mint a délutáni nap A bőre száraz, a vére száraz, szobája piszkosfehér. Az ablakon túl lapos mező, szobája levegője…
Bővebben
Zamárdiban az ötödik Strand Fesztivál lehetőséget adott rá, hogy augusztus utolsó napjait és a fesztiválszezont egy kicsit még elnyújthassuk, és…
Bővebben
Steven Soderbergh, kiábrándulva a hollywoodi stúdiórendszerből, 2013-ban úgy döntött, a Mellékhatások után végleg felhagy a nagyjátékfilm-készítéssel. Szerencsére elég hamar meggondolta…
Bővebben
A Kaposfest egyik fontos célkitűzése, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a komolyzenét, és bebizonyítsa nekik, hogy a sztereotípiákkal ellentétben ennek…
Bővebben
Fikció Azt mondta az volt számára a leglehangolóbb hogy hiába határozta el magát az öngyilkosság mellett továbbra is jelentkeztek az…
Bővebben
Kinyitom a könyvet, és egy galériába toppanok. A bejáratnál Tandori Dezső szavai fogadnak: „Eddig a kép. Vagy éppen innen, /…
Bővebben
Ezerszer elhangzott közhely, hogy a sorozatok aranykorát éljük. Egyre több és több széria hoz jobb minőséget (és számottevőbb nézettséget), mint…
Bővebben
Otthonosan érezheti magát Orhan Pamuk Cevdet Bey és fiai című regényében az az olvasó, aki kedveli a klasszikus európai családregényeket.…
Bővebben