ő sem a maga ura leeresztett szárnyakkal megjelent a szél nem borzolta fel senki haját nem libbentette meg a fák…
Bővebben
ő sem a maga ura leeresztett szárnyakkal megjelent a szél nem borzolta fel senki haját nem libbentette meg a fák…
Bővebben
A 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon idén nem szerepelt magyar film, de a címeket böngészve két olyan produkciót is találtunk, amelyek többé…
Bővebben
Menyhért Annának régi ügye Erdős Renée. Írt róla tanulmányt (Palócföld, 2009/3), beszélgetéssorozatának (Rózsaszín szemüveg) egyik alkalmává tette, a Női irodalmi…
Bővebben
A KétHázKözt zenekar tagjaként is ismert Imreh Sándor végigjárta az utcaművészet tagek, stencilek és graffitik által övezett zarándokútját, s éppen…
Bővebben
Habár az életem nagy részét Debrecen holdudvarában és a zene bűvkörében töltöttem, a helyi undergroundban valahogy sosem mélyedtem el igazán.…
Bővebben
Egyik városból a másikba utazni, határokon át, ahol más nyelven beszélnek és nem értik az enyémet, akár egy Ming-kori kínai…
Bővebben
mélypont egy ponton túl amikor a rád nehezedő vízoszlop magassága és a testmagasságod már nem összemérhetők a felhajtóerő jó közelítéssel…
Bővebben
Minden azzal kezdődött, hogy csütörtökön egy amerikai archeológus hölggyel a Kőleves Kertben vacsoráztam. Egyszer csak feltűnt Tarr Béla és jobbján…
Bővebben
A Budabash Flow remekül rajtolt a reggae-szférában: a zenekar nyerte meg a 2016-os Reggae Camp tehetségkutató versenyét. A tagok csak…
Bővebben
Az eddig lenyelt kövek Hét utcányi korzózás után fényeket szegezek az ablakokra Napkeltére minden bárányt a város mellé hajtok Senki…
Bővebben
Szólj hozzám Rohanok előtte, rohanok utána, a vonaton nincs hová rohanni. Bakonyom, riviérám, a rakodópart alsó köve. A vonaton elmúlnak…
Bővebben
Tud a Netflix hibázni? Ilyen kérdésfelvetéssel minimum rizikós egy kritikát indítani, de valósággal lenyűgöző, hogy milyen minőségi tartalommal lát el…
Bővebben
Az épp tíz éve indult és némi kihagyás után végre újjáélesztett Debreceni Nemzetközi Művésztelep régi-új művészeti vezetőjével, Süli-Zakar Szabolccsal beszélgettünk az…
Bővebben
Véset A hóborította kálvárián a föld horzsolásai. Minden dombormű sebesült, foszlányok, hegek, deréknál tört testek. Ropogás térdben, talajban, talpunk alatt…
Bővebben
Volt egy időszakunk az unokatestvéreimmel, amikor a „Mit nézzünk?” kérdésre egyértelműen „A Karate kölyköt!” válasz hangzott el. Ott volt a…
Bővebben
Immár 7 éve annak, hogy megszületett Magyarország improvizációs koncertsorozata, a Random Trip. A Delov Jávor által indított örömzenélés hetente változó…
Bővebben
Ian McEwan új regénye látszólag azt a megválaszolhatatlannak tűnő kérdést járja körül, hogy a vallás dogmái alapján hozott, a racionalitásnak…
Bővebben
Az őszinteség jegyében elárulom, kissé felületes ismeretekkel léptem be a szerdai Agent Fresco-koncertre, ugyanis a zenekart eddig csak körvonalaiban, inkább…
Bővebben
Földosztó Éhes madárijesztők tartják távol a munkásokat. Padlásról lesöpört szél vág át a telken. Harmincszor harmincas parcellákat kever az osztó.…
Bővebben