A június 19-én újranyílt MODEM eddig még nem látott kiállításokkal, nyári táborral, művészeti hétvégével, slam poetryvel, tárlatvezetésekkel és rendhagyó színházi…
Bővebben
A június 19-én újranyílt MODEM eddig még nem látott kiállításokkal, nyári táborral, művészeti hétvégével, slam poetryvel, tárlatvezetésekkel és rendhagyó színházi…
BővebbenA Csokonai Színház tizenhárom új bemutatóval készül a következő évadra, köztük Magyarországon először látható egy Molière-díjas francia szerző vígjátéka, és…
BővebbenÁtalakul idén a Campus Fesztivál: augusztus közepétől szeptember közepéig tartó rendezvénysorozatot indítanak Campus Eleven néven, így az eddigi négy nap…
BővebbenA Neue Debreczenische Kunst alkotócsoport Magyarország második legnagyobb városában, Debrecenben kezdte meg működését 2011-ben. A csoport nevének rövidítése NDK, amely…
BővebbenA debreceni MODEM információi szerint 6.000 maszkra van jelenleg szükség, főképp egészségügyi intézményekben. Az önkéntes akciókat szeretné kezdeményezésével összefogni a…
BővebbenA Debreceni Tavaszi Fesztivált is szervező Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. március 12-én lemondta a programsorozatot, illetve bejelentette, hogy az…
BővebbenA XIV. DESZKA Fesztiválon harmincnégy kortárs magyar szerző darabját láthatják a nézők a debreceni Csokonai Színházban április 2. és 9.…
BővebbenÚj költségvetést fogadott el Debrecen önkormányzata február 13-án – idén 74 millióval kevesebb pénzből gazdálkodhat a b24 Galériát és a…
BővebbenAz utóbbi hetekben a Debrecen három kiemelten fontos képzőművészeti színterét érintő heves diskurzustól hangos a sajtó. A kulturális alpolgármesterrel a…
BővebbenA nemzetközi rendezvényt szervező EUNIC kérésére mégis szerepel Bartók Imre regényrészlete a programban. Az író Irodalom Éjszakáján történő szereplését eredetileg…
BővebbenA debreceni önkormányzat február 13-án elfogadta az idei év költségvetését. Ezzel együtt pedig hivatalos lett, hogy a város legjelentősebb kortárs…
BővebbenA KULTopik rendezvénysorozat következő alkalmán a kultikus debreceni költőre, Borbély Szilárdra emlékezünk halála hatodik évfordulója alkalmából. Az emlékest február 25-én…
BővebbenNyilvános vita formálódik Debrecen kulturális politikájáról, azon belül is a kortárs képzőművészet helyzetéről. A közvetlen előzmény a momentumos Szabó Bence,…
BővebbenIdén 74 millió forinttal kevesebb működési támogatást ad a debreceni önkormányzat a MODEM-nek, mint tavaly. A megszorítások érdekében a MODEM…
BővebbenMagyarországon egyedül Debrecenben látható a nagy port kavaró HBO-sorozat, Az új pápa főszereplőjének műsora. John Malkovich a Kölcsey Központban március 10–én…
BővebbenDebrecen legújabb nyitott, közösségi könyvespolcát december 2-án 20 órakor adja át a KöSzi a Say Hellóban. Az eseményen Szöllősi Mátyással…
BővebbenBudapesten ugyan véget ért a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Filmfesztivál, azonban november 21. és 24. között öt vidéki…
BővebbenSikeresen zárult az a közösségi finanszírozási kampány, melyben a nonprofit POKET alapítói kértek segítséget vidéki automatáik kihelyezéséhez. A debreceni és…
BővebbenA magyar filmek mellett idén nemzetközi szekcióval bővült a Malter Filmfesztivál. A külföldieket ugyan most még nem díjazta a zsűri,…
BővebbenA paródia az idei Debreceni Irodalmi Napok központi témája, ennek megfelelően november 4. és 6. között a műfaj erőszakosságának vagy…
Bővebben