Csütörtök este két afroamerikai sztár is fellépett Budapesten, ráadásul ugyanannak a koncertszervező irodának köszönhetően. Nem tudom, miért szervezték egymásra a…
Bővebben
Csütörtök este két afroamerikai sztár is fellépett Budapesten, ráadásul ugyanannak a koncertszervező irodának köszönhetően. Nem tudom, miért szervezték egymásra a…
BővebbenIdén sajnos búcsúzik a Kolorádó és a Bánkitó is, két olyan nyári fesztivál, mely nagyjából ugyanazokat szólítja meg, mint a…
BővebbenKicsit úgy érzem magam, mint az a nagybácsi, aki ugyan rajta tartja a szemét testvére csemetéjének növekedésén (hisz a születésénél…
BővebbenKellő kitartással, kiadós koffeinbevitellel és az eddigi látogatások tapasztalataival felvértezve szinte bármelyik filmre be tudtam jutni a cannes-i fesztiválpalotában vagy…
BővebbenÚjkeletű a vonzalmam az afrobeat iránt. Tavaly novemberben közöltünk egy beszámolót az Isolation Budapest rendezvényről, ahol fellépett Seun Kuti &…
BővebbenJanuár 25. és február 2. között immár 11. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, a helyszín szokásos módon…
BővebbenHa a dokumentumfilmeket mint a valóságot feltárni szándékozó mozgóképeket a szigorú realizmus és a (gyakran a rendező karaktere köré szövődő)…
BővebbenIdén 14. alkalommal ünnepelte megalakulását a KULTer.hu. Ezzel egybekötve átadták a KULTer stART díjat, melynek győztesét a szerkesztőség a nyolc…
BővebbenA tavalyi, példátlanul korán megrendezetthez képest később, az előző két évtized trendjéhez képest viszont korábban rendezték meg a Velencei Filmfesztivál…
BővebbenA tizenkettedik alkalommal megrendezett Friss Hús a hét blokkba osztott magyar versenyfilmeken kívül hét másik szekcióval is várta a rövidfilmek…
BővebbenFilmfesztiválja nélkül Cannes minden bizonnyal egy lenne a Côte d’Azur álmos, ám jómódú kisvárosai közül. A mozgóképes seregszemlének köszönhetően nem…
BővebbenTizedik alkalommal rendezik meg a BIDF-et, Magyarország egyik legfontosabb dokumentumfilmes seregszemléjét. A január 27. és február 4. között Budapesten és…
BővebbenMerre tartunk? Erre a kulcskérdésre kereste a választ a huszadszor megrendezett Verzió. A megnyitó idén a Trafó helyett a Corvin…
BővebbenA KULTer.hu 13. születésnapi eseményével egybekötött KULTer stART díj átadóünneprésre október 10-én került sor a debreceni Alternatív Közösségek Egyesületének termében.…
BővebbenVéget ért a 19. CineFest, ideje mérleget vonni és megírni, mit tapasztaltam az egy héttel előrébb tolt fesztivál nyitó és…
BővebbenHázi pálinkától és ottományi házi bortól kellemesen zsibbadtan indulok el gyalog a Depeche Mode koncertjére, a Puskás Arénába. Az eső…
BővebbenJöhet háború és gazdasági válság, sújthat minket klímakatasztrófa és lakhatási krízis, a nyári fesztiválokat senki sem veheti el tőlünk. Sőt,…
BővebbenBátor újságírók, különleges emberi sorsok, a valóság sokszor nem veszélytelen dokumentálásának vágya és a szinte elviselhetetlen körülmények közt is megmaradó…
Bővebben