A határozott alkotói szándék a novelláskötetek összeállításánál nemcsak tetten érhető, de tudatosan kommunikált aktus volt eddig is Tóth Krisztinánál. A…
Bővebben
A határozott alkotói szándék a novelláskötetek összeállításánál nemcsak tetten érhető, de tudatosan kommunikált aktus volt eddig is Tóth Krisztinánál. A…
BővebbenAnnyit mindenképpen érdemes előrebocsátani, hogy a Növényolimpiát nem a sztorifüggőknek találták ki: azok számára, akik okosan felépített, fordulatos cselekményben reménykednek,…
BővebbenHalasi Zoltán új kötetén tulajdonképpen első pillantásra is látszik, hogy koncepciójában több ismert toposz, több látásmód alakul új típusú formációvá.…
BővebbenAbban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Győrffy Ákos A hegyi füzet című kötetét nem a párnáim kényelmében vagy a nagyvárosi…
BővebbenA gyászt tanulni kell. Akkor is, ha az apánk megérdemelte, amit kapott. Karl Ove Knausgård pedig tanul, hatrészes életrajzi sorozatának,…
BővebbenHevesi Judit rövid idő alatt meglehetősen ismert és elismert költővé vált. 2015 óta immár a második kötete jelent meg, mindkettő…
BővebbenHa röviden s kicsit karikírozva akarnám jellemezni Turi Tímea új verseskötetének hol rejtélyes, hol néven nevezett beszélőit, a „tudom, mit…
BővebbenMielőtt rátérnék Tamás Zsuzsa első verseskötetének bemutatására, hadd fogalmazzak meg néhány gondolatot a Magvető Kiadó új lírai sorozatáról, a kortárs…
BővebbenNehezen barátkoztam össze az új Szilasi-könyvvel. Nem az a fajta olvasmány, amit az ember a metrón hurcibál magával, hogy zötykölődés…
BővebbenKi gondolná, hogy a nagy epikus Sebaldnak, az Austerlitz, a Kivándoroltak, A Szaturnusz gyűrűi, a Légi háború és irodalom szerzőjének…
BővebbenA Sátántangó paródiája vagy közéleti szatíra? Krasznahorkai László új regénye a szerző eddigi műveihez képest újszerű olvasásmódot kíván meg, a Báró…
BővebbenIrodalmi kávézót nyit április 11-én, a költészet napján a Magvető Kiadó Budapesten, a Dohány utcában. Az olvasók és szerzők leendő…
BővebbenSzabó T. Anna költőként szerzett hírnevet, de a tavaly kiadott Senki madara című kisregénnyel/felnőtt mesével, a szintén 2015-ben megjelent A…
BővebbenA Kun Árpádot eddig esetleg kevésbé ismerő érdeklődő talán azt gondolhatná a könyv címe láttán, a „megint” miatt, hogy valaminek…
BővebbenHa a krónikás úgy dönt, hogy témájának a falut, mégpedig a magyar falut választja, sok tényezőt figyelembe kell vennie. Például…
BővebbenHajléktalanoknak főznek a Magvető Kiadó és a Hévíz folyóirat munkatársai a Food Truck Udvarban Budapesten január 21-én. A főzés ideje…
BővebbenLjudmila Ulickaja ebben a nagyszabású regényében jó néhány korábbi alkotása motívumait elegyíti: a Jákob lajtorjájában ismét egy, a Médea és gyermekei vagy…
Bővebben2016-ban (is) sok volt a várakozás, az ígéretes kötet (vagy jó beharangozó), ám ezek közül végül kevés nyerte el igazán…
Bővebben2016 a versek éve volt számomra, egyszerűen szívtam magamba a verssorokat, rövid és hosszú költeményeket, egész köteteket. Nemcsak a kortárs…
BővebbenJelen listára olyan művek kerültek, amelyek az olvasás érzéki tapasztalatát hordozójukon keresztül is jelentősen alakítják kreatív borítóikkal, igényes könyvészeti megoldásaikkal,…
Bővebben