A tavalyi év elhozta az Oscar-díjat 2015-ös listánk első helyezett filmjének, a Saul fiának. Rocky edzőként tért vissza a ring…
Bővebben
A tavalyi év elhozta az Oscar-díjat 2015-ös listánk első helyezett filmjének, a Saul fiának. Rocky edzőként tért vissza a ring…
Bővebben
Idén októberben már tizenegyedik alkalommal futott be a bukaresti gyors az Urániába. Két utasa az első, míg három másik a…
Bővebben
Miskolc keblére ölelte a magyar filmeseket. Hajdu Szabolcs no-budget vállalkozása, az Ernelláék Farkaséknál szűnni nem akaró tapsot és szeretetet kapott…
Bővebben
Minden azzal kezdődött, hogy csütörtökön egy amerikai archeológus hölggyel a Kőleves Kertben vacsoráztam. Egyszer csak feltűnt Tarr Béla és jobbján…
Bővebben
„Tudod, hogy van ez. Ennek a fesztiválnak van néhány nagyon egyszerű titka, ami a többieknél nincs meg. Ott van ez…
Bővebben
Immár hagyománnyá vált, hogy március végétől április elejéig a kisfilmeké a főszerep a budapesti Toldi moziban, ahol negyedik alkalommal rendezték…
Bővebben
A statisztikák azt mutatják, hogy évről évre látogatottabbak a magyar színházak. Szeretünk színházba járni, ahol kiszakítanak a mindennapi mókuskerékből, vagy…
Bővebben
A mögöttünk álló esztendőben is mindenki megtalálhatta a neki tetsző filmeket a mozikban. Visszatértek a Bosszúállók és a dinoszauruszok, a…
BővebbenJameson whiskey helyett Kőbányai sör, elegáns fogadások helyett házi koszt, kiemelkedő filmek helyett pedig maradandó élmények. Nem úgy alakult az…
BővebbenA miskolci Művészetek Háza kávézójában beszélgettem a Love című filmjét a CineFestre elkísérő francia direktorral. Sajnos nem sok időm jutott…
BővebbenAdolf Eichmann, aki a deportálások egyik fő szervezője volt a második világháború idején, 1961-ben került bíróság elé Izraelben. Az Eichmann-per…
BővebbenNyolcadik alkalommal rendezték meg az orfűi Panoráma Campingben a Fishing on Orfű fesztivált, melyre hónapokkal korábban, rekordgyorsasággal elfogytak a jegyek.…
BővebbenJelenleg már csak háromnapos bérletet lehet kapni a 2015-ös Fishing on Orfűre, amiben nincs benne a nulladik napi Kispál-koncert, sőt…
BővebbenJó hír, hogy tovább bővült, erősödött a Friss Hús. Az idei évtől állami támogatásban részesülő, nevében is nemzetközivé váló fesztivál…
BővebbenEzzel a résszel lezárult Peter Jackson A hobbit alapján készült filmtrilógiája, de egyúttal megszületett a hiányzó láncszem, mely tematikusan és…
BővebbenNem panaszkodhattunk a 2014-es esztendőre, hiszen a hazai mozik és fesztiválok számos kiváló filmet mutattak be a már magunk mögött…
BővebbenEgy komolyan vehető listához nagyjából tízszer annyi 2014-es színházi bemutatót kellett volna látnom, mint amennyire módom volt az elmúlt esztendőben.…
BővebbenA Délibáb bemutatójának apropóján beszélgettem Hajdu Szabolccsal a Budapest Jazz Clubban. A rendező egy kávé fölött arról is mesélt, hogy…
BővebbenOlyan ritka a működőképes magyar szerzői zsánerfilm, mint a hegyek a Hortobágyon. Hajdu Szabolcs komoly finanszírozási nehézségek között, hosszú évekig…
BővebbenA hatalmas esőzések ellenére Miskolcon zavartalanul valósult meg a 11. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, amely erős versenyprogrammal, rekordszámú filmmel és izgalmas kísérőrendezvényekkel…
Bővebben