Szeretünk borzongani, sőt igazából szeretünk félni is, persze valódi tétek nélkül. Ahogy Roboz Gábor, a Légszomj című novellagyűjtemény szerkesztője írja…
Bővebben
Szeretünk borzongani, sőt igazából szeretünk félni is, persze valódi tétek nélkül. Ahogy Roboz Gábor, a Légszomj című novellagyűjtemény szerkesztője írja…
BővebbenHabár az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában 2020-ban megjelent útinovellákat közreadó kötet borítóján emblematikusan egy fekete macska, egy könyvet tartó…
BővebbenSzékely Szabolcs új, A beszélgetés története című kötete témájához egyedi, érzékeny költői látásmóddal közelít. A letisztult versek egyszerre vetnek számot…
BővebbenA hatrészes regénysorozat trilógiával felérő befejező kötetének két fontos mozzanata, hogy Knausgård visszaveszi az apja nevét, valamint ezeregyszáz oldal alatt…
BővebbenBejáratott fordulat kiemelni, ha az új mű valamiért más, mint az adott író eddigi életműve. Ugyanez az idei FISZ-tábor esetében…
BővebbenAz 1960-as évek második felében föltűnt írógeneráció egyik legegyénibb hangú képviselője, debütáló novelláskötete ’70-ben jelent meg Körforgások címmel. A kezdetben…
BővebbenKeresztury Tibor legújabb kötetében kiemelt figyelemmel fordul a fájdalmat, gyötrelmet átélt test felé, amely az alkoholizmus, a droghasználat, a betegség,…
Bővebben1936. augusztus 9-e derűs napja a magyar irodalomnak: Ratkó József és Kabdebó Lóránt közös születésnapja. A költő 32 éve halott,…
BővebbenSzent Márk, Dózse palota, Campanile, Rialto. Mindenki ismeri Velencét, ha máshonnan nem, hát az utazási irodák egykor (mit hoz majd…
BővebbenTóth Krisztina júniusban megjelent Bálnadal című kötete a 2017 és 2020 között írt verseinek válogatását tartalmazza. Terjedelmét tekintve rövidebb kötetről…
BővebbenHa a bibliai történeteket gyermekek számára dolgozzuk át, több kérdés is fölmerülhet a vállalkozással kapcsolatban: arról van-e szó elsősorban, hogy…
BővebbenA Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy…
BővebbenA filmkultúra iránt érdeklődőknek biztosan nem kell ecsetelni, hogy Hollywood létrejöttében mennyire fontos szerepet játszottak a magyar származású bevándorlók. Személyes…
BővebbenVoltak, akik már tizedik alkalommal, rutinosan, én viszont életemben először vettem részt a Hajdúböszörményi Írótáborban. Hétfő délelőtt lelkes, ám még…
BővebbenA Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által kiírt Grádics pályázat egy kötetíró műhelyprogram, amely azoknak az egy- vagy kétkötetes alkotóknak szól,…
BővebbenTolnai Ottó írásaiban számtalan alteregó, mesélő és beszélgetőtárs áll készen, hogy átvegye az amúgy is bizonytalan kontúrú elbeszélőtől a szót.…
BővebbenPapp-Für János immár egy évtizede szervezi a Hajdúböszörményi Írótábort (HÍR). Kíváncsi voltam, hogyan indult a tábor története, de a beszélgetésünkből…
BővebbenIdén tízéves a Hajdúböszörményi Írótábor, a sokak által jól ismert HÍR. Hogy milyennek látják az íróiskolák vezetői, hogy kinek miért különleges,…
BővebbenWebex-link helyett védettségi igazolvány volt a belépő a debreceni kettős lapszámbemutatóra. Végre nem voltak képkockák, újra összenézhettünk és egymásra mosolyoghattunk.…
BővebbenAz online tanácskozás második napja is elsősorban arra a kérdésre keresett válaszokat, hogy miképpen alakította a COVID-19 a gondoskodásról és…
Bővebben