Papp-Zakor Ilka író, műfordító. Első prózakötete, az Angyalvacsora 2015-ben, Az utolsó állatkert című novelláskötete pedig 2018-ban jelent meg. Legújabb műve, a…
Bővebben
Papp-Zakor Ilka író, műfordító. Első prózakötete, az Angyalvacsora 2015-ben, Az utolsó állatkert című novelláskötete pedig 2018-ban jelent meg. Legújabb műve, a…
Bővebben
Simon Márton költészetének alakulása kiszámíthatatlan. Amíg első kötete többek között az alanyi költészet megszólalási lehetőségeit feszegette, addig a Polaroidok már…
Bővebben
Azok, akik csütörtök este a Malterbe látogattak, egy kissé formabontó könyvbemutató részesei lehettek, hiszen a program nem sokkal a kezdete…
Bővebben
2021. október 21-én, csütörtök este hat órakor a miskolci Helynekemben mutatták be a nemrég megújult Alföld októberi és novemberi lapszámait a…
Bővebben
Mit csinál a trickster? Ravaszkodik, lázad, szabályokat von kétségbe, amivel tönkreteszi saját magát vagy másokat, de az is lehet, hogy…
Bővebben
1984-ben végzett az ELTE angol szakán, ahol Géher István és Kodolányi Gyula bevezették őt a professzionális műfordítás és verselés kulisszatitkaiba.…
Bővebben
Kétszeresen is nehéz. Egyrészt, mert nem tehetek úgy 2021 októberében, mintha nem írtak volna már többen is a Kafka fiáról,…
Bővebben
Akár Szapphó arcképének egy részlete is lehetne a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Szapphó-paradigma című kötet borítóján szürkéllő fragmentum. Ám hogy…
Bővebben
Kertai Csenger új kötetében a gyermeki tisztaságú rácsodálkozást, amely a Mindig kivirágzik látásmódjára jellemző volt (és amely többnyire véletlenszerű felfedezéseket…
Bővebben
A ránk bízott kert című ökokötet egy frissen megjelent világirodalmi antológia, melynek szövegei a klímaválság szorongató tényeit tárják az olvasó…
Bővebben
Fennállásának 11. évfordulóját ünnepelte a tavaly megújuló arculattal és szerkesztői gárdával jelentkező KULTer.hu. Az eseményt, amely egyben a 2021-es KULTer…
Bővebben
A Végszónak sem rossz 253. oldalán a szerző különös mozzanatra hívja fel az olvasó figyelmét: a Lázár Katival készített interjú…
Bővebben
Idén rendezték meg másodszorra a Térey Könyvünnepet, amelyet 2020-ban, Térey János születésének 50. évfordulója alkalmából indítottak a szervezők. A rendezvénysorozat…
Bővebben
Gurubi Ágnessel tavaly megjelent kötetéről beszélgettünk a 92. Debreceni Ünnepi Könyvhéten, amely a Kalligram Kiadó gondozásában került közlésre. Szeptember harmadika…
Bővebben
Szeptember 9-én és 10-én ismét megtartotta hagyományos közös konferenciáját a Fiatal Írók Szövetsége és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Az…
Bővebben
Láng Eszter neve sokunknak ismerős lehet. Vannak, akik közgazdászként, tanárként találkoztak vele, mások kiállításokon láthatták őt és az alkotásait. Művészeti…
Bővebben
Lichter Péter munkássága Magyarországon hiánypótlónak tekinthető. A keményvonalas filmelemző szakszövegek mellett ugyanis nagyon kevés olyan kiadvány kerül itthon a könyvesboltok…
Bővebben
Az Ünnepi Könyvhét utolsó két napjára visszatért a nyár, ám a hangulatomra már rányomta a bélyegét az egyre gyorsabban közeledő…
Bővebben
Kora délután érkeztem meg a Csapó utcai sétálóövezetbe. Aznapi melankolikus hangulatomat csak fokozta a hűvösebb szél és az éppen hazafelé…
Bővebben
A Caesar’s Bread zenekar pár tagjával rohanok, nekik aznap koncertjük van a táborban, muszáj elérnünk a vonatot. Persze, késve indulunk,…
Bővebben