Hayden White óta tudjuk, hogy a „tényszerű” történelem és a fennmaradt (azaz redukált, megszűrt, szerkesztett) narratíva között néha kevés az…
Bővebben
Hayden White óta tudjuk, hogy a „tényszerű” történelem és a fennmaradt (azaz redukált, megszűrt, szerkesztett) narratíva között néha kevés az…
Bővebben
A Bakos Gábor, Fatér Barna és Geszti Péter által alapított ARC közérzeti kiállítássorozat 2000 óta működik a fővárosban, és mára…
Bővebben
Ha létezne díj, amelyet a világ leghosszabb dokumentumfilmjeinek ítélnének oda, akkor Maria Speth 217 perces alkotása indulhatna a 2021-es mezőnyben.…
Bővebben
Cseh Tamás halála óta egymást érik a vele foglalkozó kiadványok, a dalok feldolgozásai és az emlékkoncertek. Nem túlzás azt állítani,…
Bővebben
Vonnák Diána debütáló, Látlak című novelláskötete 2021-ben jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. A szerzőt írásfolyamatról, kompozicionalitásról, olvasásmódokról, valamint a…
Bővebben
Ujházi Péter 81. születésnapja alkalmából rendezett monumentális méretű kiállítást a Műcsarnok, ahol az alkotó öt évtizednyi munkásságából úgy válogattak a…
Bővebben
1983-at írunk, felettünk MIG-21-es repülők hasítanak az égen, mellettünk katonai egységek süvítenek durrogva, körülöttünk nincsenek fák, csak acél és beton,…
Bővebben
Juhász Márió debütáló verseskönyvének címével a slide-játéktechnika atyját, a bluesgitáros Elmore Jamest idézi meg, s a metaforikusan értett csúszkálás, a…
Bővebben
Subicz István Senkiföldje című tárlata sajátos módon lép párbeszédbe Pilinszky szövegvilágával. A grafikusművésszel többek között arról beszélgettünk, milyen párhuzam húzható…
Bővebben
Amilyen pompásan indul a brit progrock-legendák huszonkettedik stúdióalbuma, úgy fullad erőtlen örömzenélésbe. De legalább alkalmat ad elgondolkodni azon, hogy megmaradhat-e…
Bővebben
A kiállítás koncepcióját áttekintve Richard Prince amerikai képzőművész Instagram-alkotásai jutottak az eszembe, melyek egytől egyig valaki más Instagram-faláról származnak.
Bővebben
A kolibri, aki kaviccsá változott Kolibrikből sokan élnek sokfelé a világban, de itt, Kakukkhegyen csak egyetlen kolibri repdes, akit Jankának…
Bővebben
Klem Viktor színművész több előadás erejéig Debrecenbe látogat, ahol egykor az Ady Endre Gimnázium – saját bevallása szerint – csínytevő…
Bővebben
A Mmamt-os Egyedi Péter zenészpodcastjának legújabb vendége az Emil.RuleZ! alapítója, szövegírója és basszusgitárosa, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára, a TAO-val „éneklős-táncolós…
Bővebben
Fapadossal a piramishoz Utolsó utam a vesztegzár előtt: az albán piramist akarom látni. Ez a márványhátú, szögletes bogár volt már…
Bővebben
Hol marad az én történetem – szeptember elején megjelent, negyedik nagylemezével a Margaret Island mintha ezt a kérdést tenné fel.…
Bővebben
Félig a mocsokban: David Gordon Green slasher-folytatása egyrészt új témákat boncolgat, másrészt viszont akarva-akaratlanul is a 2018-as előd örökségének porig…
Bővebben
Egy mikrokiadó „makrocélja”: feltárni a kortárs latin-amerikai irodalom rejtett kincseit a magyar olvasók számára. Lehetséges-e a diverzitás és folytonos átváltozás…
Bővebben
A Petőfi Irodalmi Múzeumban jelenleg is látható KÉT PORTRÉ – Mészöly–Pilinszky 100 a címben említett 20. századi szerzők élettörténetére helyezi…
Bővebben