Hogyan vesz levegőt helyettünk a vers? Milyen szempontrendszerek segítségével férhetünk hozzá az élő, a környezeti, a humán és nem-humán nyelvi…
Bővebben
Hogyan vesz levegőt helyettünk a vers? Milyen szempontrendszerek segítségével férhetünk hozzá az élő, a környezeti, a humán és nem-humán nyelvi…
Bővebben
Földényi F. László legújabb kötetét kézbe véve számos izgalmas kérdéssel szembesülhetünk, amelyekre (szerencsére) nem feltétlenül kapunk egyértelmű válaszokat. Ilyen bizonytalanságot…
Bővebben
Jørgen Andersen 1977-ben kiadott The Witch on the Wall (Boszorkány a falon) című művészettörténeti munkája volt az első szakkönyv, amely…
Bővebben
„Arról akarok írni, amit jól ismerek” – fogalmaz az Angliából három év után hazaérkező Ada, Irene Solà katalán író Gátak…
Bővebben
Az Örök hely és mindenhol idő igazi nagyregény, melyről rögtön az első néhány fejezet után sejthető, hogy terjedelmessége mögött vélhetően…
Bővebben
„Nem nézem a zöld pulóverét, nem nézem a sötétbarna haját, nem nézem a profilját” (179.) – mantrázza magában Harag Anita…
Bővebben
Az elméleti fizika egyik multiverzumra vonatkozó tétele szerint választásaink után az univerzum két úton halad tovább, meghasad, és párhuzamos dimenziók…
Bővebben
Lehet-e még közhelyek nélkül beszélni a klímaváltozásról, illetve ember és környezet viszonyáról? Van-e más narratíva, mint az, hogy a jóléti…
Bővebben
Tóth Kinga legújabb kötetében komplex ökofeminista víziót jelenít meg, a tőle megszokott multimediális eszköztárral. A magyar, angol és német nyelven…
Bővebben
„Krízis nélkül nincs változás” – olvashatjuk Ughy Szabina Az átlátszó nő című novelláskötetének fülszövegét. A novellákban a válsághelyzetek tétje, hogy…
Bővebben
A rezervátum visszafoglalása című első kötetéhez hasonlóan felismerhető szerzői hanggal, merész témában alkotott ezúttal is Puskás Panni. Megmenteni bárkit című…
Bővebben
Minden nap izgatott várakozással kerestem a postaládámban Gleb Anitta kötetét, egy vastagabb borítékot. Végül egészen vékonyka érkezett, benne kisméretű, alig…
Bővebben
Mechiat Zina 2023 tavaszán debütált a Scolar Kiadó szerzőjeként Álomból föl, vidékre le címet viselő lírakötetével. A kötet tudatosan építkező,…
Bővebben
Egri Petra doktori disszertációja öltött testet a Szépirodalmi Figyelő Alapítványnál 2023-ban megjelent könyvben, melynek borítóján Mészáros Lúcia grafikája látható. Különböző…
Bővebben
Tompa Andrea hősei magabiztos kézzel rajzolják meg a 20. századi Kolozsvár térképét, és különleges perspektívát nyitnak a történelmi, sorsfordító időkre.…
Bővebben
Elviekben izgalmas összeállításnak ígérkezett Ljudmila Ulickaja Az igazi nevem címen megjelenő könyve, a kiadói fülszöveg megjelölése szerint a szerző 80.…
Bővebben
Grecsó Krisztián legújabb kötetének tárcanovellái már megjelentek korábban – részben a Nők Lapjában (Lányos apa-ciklus), továbbá a Népszava, Telex, Vasárnapi…
Bővebben
Závada Péter legújabb verseskötete kiemelkedő költészeti teljesítmény. Ezt fontosnak tartom rögtön az elején jelezni, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy egy…
Bővebben
Mind szemléletét, merész kérdésfeltevéseit, alternatív interpretációs javaslatait, mind az általa művelt szaknyelvet tekintve a kísérletező, gyakran formabontó, már-már provokatív irodalomtörténészek…
Bővebben
2021 tavaszán a berlini Humboldt Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszéke szervezésében konferenciát rendeztek. Az ott elhangzott előadásokból készült A…
Bővebben