„Elfogult olvasója vagyok Nádas Péternek” – vallja Károlyi Csaba, aki egy teljes éven át készített interjúkat az íróval. Bár elmondása…
Bővebben
„Elfogult olvasója vagyok Nádas Péternek” – vallja Károlyi Csaba, aki egy teljes éven át készített interjúkat az íróval. Bár elmondása…
Bővebben
Különleges költői pálya Peer Krisztiáné. Korosztálya egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal szerzőjeként indult, majd hat kiadott kötet után tizenöt évre elhallgatott.…
Bővebben
Két irányból is erős utóhatást gyakorolt az irodalmi rendezvényekre a járványhelyzet. Egyrészt a korábbiaknál még intenzívebben kijön a tavaszi-őszi zsongás…
Bővebben
Esterházy Miklós korábbi kötetében az Öreghegy meséivel ismertetett meg minket. Nemrég megjelent könyvében ismét visszatérünk erre a varázslatos helyre, és…
Bővebben
A Klímakvartett első részének, A méhek történetének 33 országban vették meg a jogait, és már forgatják belőle a sorozatot. Interjúalanyom…
Bővebben
Idén nyáron jelent meg Moskát Anita A hazugság tézisei című kötete, melyben novellák mellett egy kisregény is helyet kapott. A…
Bővebben
A norvég sikerszerző az élet csekélyebb-komolyabb válságainak nagy elmesélője. Tolmácsolásában nehézségek nélkül elfogadunk számos, ránk egyaránt jellemző emberi hibát, melyeket…
Bővebben
Továbbra sem értem, miként fordulhatott elő, hogy a karanténidőszak alatt egyszer sem jött szembe velem Benedek Ágota korona-blogja. Ha valakinek,…
Bővebben
„Az izlandi szupersztár” − így mutatták be Sjónt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeinek az ELTE-n szervezett északi irodalmi kerekasztalon. Saját…
Bővebben
Most elsősorban a fél éve indult Pagony Podcast apropóján beszélgettünk Vinczellér Katalinnal, aki nem mellesleg magyartanár, a HUBBY (Hungarian Board…
Bővebben
Elsőkötetes, mégsem pályakezdő. Kulin Borbála tapasztalt (fő)szerkesztő, évek óta publikáló költő, akinek 2022 áprilisában jelent meg első kötete …csak szeretek…
Bővebben
Idén tavasszal jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában a Képtelen képrablás című antológia, amely egyedi módon lépteti párbeszédbe az irodalmat…
Bővebben
Tavaly ünnepelte tíz éves jubileumát a Hajdúböszörményi Írótábor. Az új évtizedbe lépve több változás történt, amely a visszatérők és az…
Bővebben
Idén tavasszal jelent meg Kustos Júlia első, Hullámtörő című kötete a Jelenkor Kiadónál. A szerzővel többek között a kötetbe válogatás…
Bővebben
Negyedik, Hype című kötete – mely műfaji besorolása szerint csetregény – tavaly ősszel jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Bódi…
Bővebben
A The Black Aether (TBA) nemcsak egy portál, amely cikkeket, esszéket és recenziókat közöl a weird, illetve a horror műfajaiból…
Bővebben
Hűség, Vers, Urak asztala. Néhány utcanév, amely nem hiányozhat Magolcsay Nagy Gábor tér(vers)képeiből. A szerző a közel tíz éve indult…
Bővebben
Az igencsak népszerűvé vált rövid japán versformát, a haikut kutatóként és szerzőként is jól ismerő Vihar Judit különleges sorozattal lepte meg…
Bővebben
Egymáshoz közeli időpontban jelent meg kötetük, ráadásul mindkettőt a Napkút Kiadó gondozta. Bár korábban nem ismerték egymást, vállalkozásaik között mégis…
Bővebben
Két olvasó, két irodalmár, akik olvasmányélményeiket nemcsak egymással, hanem a hallgatósággal is megosztják a 2021 januárjában indult irodalmi beszélgetős műsorukban.…
Bővebben